Képviselőházi irományok, 1910. IX. kötet • 183-215. sz.

Irományszámok - 1906-186. Törvényjavaslat az ipari, gyári és kereskedelmi alkalmazottaknak betegség és baleet esetére való biztositásáról

186. szám. 175 munkásbíztositó pénztáron kivül a vállalati betegsegélyző pénztárak, sőt a 195. §. szerint a bizonyos tagsági létszám mellett fenmaradó magánegyesületi betegsegélyző pénztárak is közvetítő szervül szolgálnak. E helyett a többszörös biztosítás helyett rendszeresítette a törvényjavaslat 24. £-a a magasabb átlagos napibér-osztályban való biztosítást, mely a biztosítottak érdekeit minden tekintetben kielégíti, s a mellett a kerületi munkásbiztositó pénztáraknak az ellenőrzésre és ezzel a betegségszinlelós megakadályozására is módot nyújt. Nehogy a pénztári tagok betegségük alatt, illetőleg abban áz időben kórjók a magasabb átlagos napibér-osztályba való felvételüket, a midőn betegségük bekövetkeztét már érzik és ezáltal jogtalanul vegyenek igénybe magasabb segélyezéseket, a mi mindenesetre a többi biztosított pénztári tag megkárosítását jelentené, a törvényjavaslat 24. §-a intéz • kedik az iránt is, hogy a magasabb átlagos napibér-osztályban való önkéntes biztosítás s illetve a magasabb napibórosztályba való felvétel előzetes orvosi vizsgálat kedvező eredményétől legyen függővé tehető. Az 1891. évi XIV. t.-cz. 17. ós 18. §§ a betegség esetére fizetendő 25. járulékokat az átlagos napibór, illetve tényleges napibér vagy fizetés 2—5 százalékában állapították meg, azzal a korlátozással, hogy közvetlenül a betegsegélyző pénztár megalakulása után 2°/o-nál magasabb járulék nem szedhető, továbbá hogy 2 '/o-nál magasabb a járulók abban az esetben sem lehet, ha a pénztár a törvényben megállapított legcsekélyebb mérvű segélyezésnél nagyobb segélyezést nyújt. A törvényjavaslat 25. ij-a a szedhető betegsególyezési járulókok minimumát szintén 2°/o-ban és maximumát ugyancsak 5°/o-ban állapítja meg, a nélkül a korlátozás nélkül azonban, hogy a járulókok felemelése a nyújtott segélyezések mérvétől bármilyen irányban függővé volna tehető. A gyakorlati tapasztalatok ugyanis az 1891. évi XIV. t.-cz. ismertetett korlátozó rendelkezései mellett kedvező adatokat nem szolgáltattak. Eltekintve ugyanis attól, hogy a betegsegélyző pénztárak megalakulásuk alkalmával 2°/o-os járulékkulcs alapulvétele mellett az annak idején kibocsátott minta-alapszabályok alapján a törvény szerint legcsekélyebb mérvű segélyezést a családtagok részére betegség esetében ingyen nyújtandó orvosi gyógykezeléssel és gyógyszerekkel is kiegészítették, tehát a betegség esetében nyújtandó segélyek törvény szerinti legcsekélyebb mérvét a családtagok segélyezésével felemelték, illetve kiegészítették, minek következtében a járulékszázaléknak később szükségessé vált felemelése a legnagyobb nehézségekbe ütközött abból a szempontból, mert a törvény világos rendelkezései következtében előzetesen a családtagok ingyenes gyógykezelését a nyújtott segélyezések közül törölni és így a segélyezések mórvét a törvényszerű legcsekélyebb mérvre leszállítani kellett, az idézett változtatás azért is indokolt, mert a járul ékszázalókok felemelése mindig bizonyos ellenszenvvel és visszahatással találkozik a biztosítottak részéről is, ha ezzel szemben a pénztárnak nem nyujtatik mód, hogy a felemelt járulékok ellenében, ha nem is lényeges, de mégis bizonyos mértékű, a viszonyok által megengedett nagyobb ellenszolgáltatást nyújthasson. Az 1891. évi 14. t.-cz. Í7. §-a szerint a betegsegélyző pénztárak az összes biztosított tagok után egységes járulékkulcs alapján megállapított járulékokat szedhettek. Ez egységes járulókszázalóki rendszer mellett tehát a foglalkozások veszélyességének, a bizonyos helyeken járó magasabb segélyezési költségeknek és a pénztári szolgáltatmányok nagyobb vagy kisebb mérvű igénybevételének a biztosításra való befizetések nagyságának megállapítására