Képviselőházi irományok, 1906. VIII. kötet • 101-182. sz.

Irományszámok - 1906-103. Polit Mihály képviselő és társai felirati javaslata

103. szám. 83 irányult ugyan, de az út, melyen e czélt el akarta érni, teljesen el volt hibázva, mert kiindulási pontját, azon merőben téves és végzetteljes felfogás képezte, hogy Magyarország csak úgy állhat fenn, ha annak összes népfajai a mag}^ar fajba olvasztva egy — nyelvben ós fajérzetben — egységes, tömör nemzetet alkotnak. Ezen politikai felfogás és kormányzati törekvés 30 évi uralma az ország alkotmányos intézményeit lényegükből kivetkőztette, azokból az igazi alkotmányosság szellemét kiküszöbölte és az állampolgárok nagy részét az államéletbe való érvényesülés teréről leszorította. Az ország nem magyar nemzetiségű népei és az államot fentartó köznép részére nem maradt más szerep, mint szenvedni ós véghetetlen türelmükkel szerezni elóvülhetlen hazafias érdemeket, maga az ox-szág pedig ezen politikai felfogás következményeként a folytonos rázkódtatások szintere lett. Nos, Magyarország fennállását egy — az adott ethnografiai viszonyainkra való tekintettel — merőben kivihetetlen, mesterséges faj összefő rrasztási processus sikerétől függővé tenni, nem volna semmivel kevesebb, mint Magyarország életképessége felett egyszerűen pálczát törni, az állampolgár szivében Magyarország jövőjébe fektetett bizalmát megrendíteni és ezzel egyúttal Magyarország állami létének egyik alaposzlopát megingatni. Szerencsére ily felfogás merőben téves. Ezt bizonyítja Magyarország ezeréves története. A polyglott Magyarország, melyet már alapitója ós első királya Szent István, ilyennek ismert, ezen évezred minden kül- ós belviharainak diadalmasan állott ellen és ezzel törhetetlen vitalitásának oly kétségtelen bizonyítékát adta, hogy valóban nem szorult semminemű mesterséges létgaranciákra és annál kevésbbó oly czólellenes lótgaranciára, mint a mesterséges fajösszeforrasztás experimentuma, melynek, — mint a tapasztalat mutatja — a szándékolt belső consolidatio helyett már eddig is csak egy eredménye van: azon mély meghasonlás, mely Szent István koronájának népeit máris két táborba osztja. Ily veszélyeknek azonban Magyarországot kitenni nem szabad és azért e téren is szakítani kell a régi rendszerrel. Nem Magyarország népeinek — egy merőben czélt tévesztett állampolitika által mesterségesen provokált — meghasonlásáyal, hanem azok egyetértésében kell keresnünk államunk consolidacióját. Es az egyetértés nem alapulhat a már magában véve lehetetlen nyelvegységen, hanem csakis az igazi hazafiúi érzelmek azon egységén, mely egy évezreden át bensőleg összeforrt érdekközösségből fakadt és mely hazafiúi érzelmek, mint a magyar, ugy a többi népeknél is, a saját faji érzetükkel elválaszthatlanul vannak összenőve. Egyaránt távol áll tőlünk Magyarország területi és állami integritásának megbontása, valami faji unifikatióra irányuló törekvés, mely utóbbi a nem magyar nemzetiségű népek faji megsemmisülését jelenti. Meggyőződésünk szerint csak egy út vezet Magyarország politikai consolidaciójához: oly állampolitika, mely Magyarország területi ós állami integritásának követelményeit ós népeinek nemzeti létfeltóteleit egymással összhangba tudja hozni. Csak ilyen, a reális exigenciák és az igazságosság politikája biztosítja Magyaroszág fennállását és egészséges állami fejlődését, mert nyelvben, faji sajátságokban, tradíciókban ós történelmi múltban egymástól eltérő, de egy államot alkotó egyedek együttműködése és harmonikus előmenetele csak úgy lehetséges, ha ezek az állam alapintézményeiben mindnyájan egyéni sajátságok szerinti fejlődésük egyforma biztosítékait találják fel. Csakis ilyen állampolitika szüntetheti meg azt a rikitó anomáliát, hogy