Képviselőházi irományok, 1906. VIII. kötet • 101-182. sz.

Irományszámok - 1906-119. A közösügyi költségekhez való hozzájárulás arányának újból való megállapitására kiküldött magyar országos bizottság jelentése

119. szám. 249 119. szám. A közösügyi költségekhez való hozzájárulás arányának újból való megállapítására kiküldött magyar országos bizottság jelentése. A magyar országgyűlés mindkét háza által kiküldött országos bizottság Budapesten, 1906. június hó 8-án tartott első ülésében megalakulván, elnökül: Széli Kánaánt, előadóul ós jegyzőül: Földes Bélát választotta ós órtesitette a megalakulás fényéről a birodalmi tanács által kiküldött bizottságot. Ugyancsak Budapesten, 190G. június 19-én tartott második ülésében bejelentette a bizottság elnöke a birodalmi tanácsban kópv'selt királyságok és országok bizottságának megalakulását, valamint azt is, hogy az osztrák bizottság fogja az első nuncziumot küldeni, melynek kinyomatása ós kiosz­tása iránt az elnökség gondoskodik. Az 1906. július 2-án tartott ülésében elnök bejelenti az osztrák kvóta­bizottság elnökének átiratát, mely szerint, ha a magyar kvóta-bizottság a közvetlen tárgyalást óhajtaná, ezt szivesen elfogadja és a tárgyalás helyéül Bécset, napjául július 6-át ajánlja. Az osztrák kvóta-bizottság elnöke egy-, úttal bejelenti az e tárgyalásra kiküldött hetes albizottság névsorát. Ugyanazon ülésben tárgyalás alá vétetvén az előadó munkálata alapján az osztrák nunczium, a bizottság az osztrák nuncziumra adott ./• alatt mel­lékelt válaszában kifejtette a magyar álláspontot. A bizottság kijelentette, hogy az abban foglalt javaslatok csak egyikét fogadhatja el, mely az 1905/6 évre visszamenőleg a 34­4°/o-nyi kvótát ajánlja. Egyébként az osztrák bizottság javaslatai el nem fogadhatók. A népességi kulcs ugyan egyszerű, de merően igazságtalan, a teherviselési képesség megállapítására hasznavehetlen. Az ezen kulcs alapján megállapított és Magyarország terhére eső 42­4°/o messze meghaladja Magyarország teljesítési képességét. A magyar országos bizottság 1899-ben elfogadta a 34­4°/o-nyi kulcsot, a melyre nézve a két országos bizottság között az egyezség létre is jött, mert az a nagyjában egyenlő alapon álló állami bevételekből, mint jobbnak hiányában aránylag legjobb alapból indult ki ós politikai okokból és hogy az egyezség parlamentáris alku utján sikerüljön, ebben megállapodott. Az osztrák részről javaslatba hozott ríj kulcs ellenben semmi körülmények között sem felel meg. A világ­gazdaság utolsó korszaka kedvezőbb hatást gyakorolt az ipari államokra, mint a mezőgazdasági államokra és igy nem jogosult azon föltevés, hogy Magyarország gazdaságilag jobban fejlődött, mint Ausztria. Képvh. iromány. 1906—1911. Vili. kötet. 32

Next

/
Oldalképek
Tartalom