Képviselőházi irományok, 1906. V. kötet • 47-68. sz.
Irományszámok - 1906-53. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése, az országgyüléshez, a keszthely-tapolczai helyi érdekű vasut engedélyezésének megtörténtéről
53. szám. 165 lyának hóval vagy futóhómokkal való befuvása előidéztessék vagy fokoztassék. Az anyagárkok és egyéb anyagnyerési helyek mindenütt ott, ahol az lehetségesnek és szükségesnek fog találtatni, megfelelő mérvben és módon viztelenitendők lesznek, olyképen azonban, hogy a vizlevezetés módja és a folytonosságának biztosítására előállítandó munkák és művek által káros vízfolyások ne keletkezhessenek és általában más érdekek sérelmet ne szenvedhessenek. A töltés lába és az esetenként mellette nyitandó anyagárok közt legalább 0*8 m. széles padka hagyandó és ugyanily szélesnek kell lennie a kisajátítási védszalagnak is. Szálas- vagy csemete-erdőket átmetsző vagy érintő pályarészek mentén azon védszalagok, amelyekben biztonsági tekintetekből az erdő kiirtandó, a m. kir. államvasutaknál érvényben álló elhatárolási szabályzatban előirt szélességben beváltandók, illetve kisajátitandók és mint pályatulajdon elhatárolandók. Ezen beváltás, illetve kisajátítás csak abban az esetben mellőzhető, ha a szabályszerű védszalagok területére nézve az illető erdőbirtokosoktól jogérvényesen kiállított és a központi telekkönyvben a vasút javára bekebelezendő szolgalmi nyilatkozatok szereztetnek be, amelyek értelmében a védszalagok területének be nem ültetése, illetve be nem fásítása örök időkre biztosíttatik. Gsuszamlások vagy más természetű deformációk meggátlása, illetve elhárítása és megszüntetése czéljából úgy töltéseknél, mint bevágásoknál megfelelő óvintézkedések, valamint a szükséges vízmentesítési és biztosítási munkák alkalmazandók. Ar-, illetve belvizterületeken átvonuló töltéseknél a pályaszin legalább 0*80 méterrel a legmagasabb ár-, illetve belvizállás felett lesz tartandó és úgy ilyen helyeken, valamint általában mindenütt ott, a hol azt a helyi viszonyok és körülmények bármi oknál fogva megkövetelik, a pályatest és tartozékainak lejtői a szükséghez képest biztositandók. A hó- vagy futóhomok-befuvásnak különösen és nagyobb mértékben kitett vonalrészeken a befuvás meggátlására szükségeseknek mutatkozó munkák és egyéb védő-intézkedések a pálya építése közben vagy műszaki felülvizsgálatánál, esetleg pedig a műszaki felülvizsgálat, vagy későbbi tapasztalatok eredménye alapján fognak megállapittatni és az építési tőke terhére elrendeltetni. A műtárgyak hordszerkezeteinek alsó éle és a legnagyobb ár-, illetve belvizek szine között — az érintett vízfolyások vagy belvizek természetéhez és fontosságához, valamint a különböző műtárgyak nagyságához és a még egyébként figyelembe jövő viszonyokhoz és körülményekhez képest — 0*5 — 10 méter nyílt magasság maradjon. Mindazon helyeken, hol a pálya folyókat, patakokat vagy egyéb vízfolyásokat megközelít, a partok leválás és kimosás ellen kellően biztositandók. Folyók, patakok és egyéb vízfolyásoknak az áthidalásokhoz csatlakozó, valamint a vasút által megközelített egyéb részei is — a vizlefolyási és helyi viszonyok, nemkülönben a biztonsági követelmények figyelembevételével megállapítandó szükséghez képest — a pálya egyik vagy másik, esetleg mind a két oldalán megfelelő hosszban, irányban és módon szabályozandók, valamint a szükséges biztosítási és védművekkel látandók el. Egyben megállapíttatik, hogy mindazon esetekben, a midőn a pályatengelyre merőlegesen álló műtárgyaknak előállítása csak az áthidalandó vízfolyások vagy utak oly mérvű és irányú áthelyezésével, illetve szabályozásával volna lehetséges, mely a vízlefolyásra, illetve közlekedésre, vagy más tekintetben zavarólag és károsan hathatna, általában pedig sérelmekre szolgáltathatna okot, a helyi viszonyoknak és a még egyébként figyelembe jövő körülményeknek megfelelő irányban a pályatengelyre ferdén álló műtárgyak lesznek tervezendők és építendők. Ferde műtárgyaknál az előirt tiszta nyílás nem a