Képviselőházi irományok, 1906. IV. kötet • 20-46. sz.
Irományszámok - 1906-44. A kereskedelemügyi magyar királyi minister jelentése az országgyüléshez, a nyiregyháza-dombrádi helyi érdekű vasut engedélyezése tárgyában
472 44. szám. Az esetleg közúti és vasúti járómüvek által megterhelt tartórészeknél a kétféle terhelés közül a kedvezőtlenőbb veendő a méretezés alapjául. Támasztó- és bélésfalak építéséhez kő- vagy téglaanyag használandó. A szerint, a mint az — tekintettel a czélra ós, rendeltetésre, valamint a számba jövő egyéb körülményekre — megengedhetőnek fog találtatni, ilynemű kőfalak, úgyszintén kőburkolatok, esetleg habarcs nélkül szárazon is lesznek rakhatók. Pályaáthidalások hidfői és szárnyai, valamint esetleges pillérei és boltozatai — a mennyiben ilynemű műtárgyak az engedélyezett vasúton egyáltalában kivitelre kerülnének — kőből vagy téglából falazva, hordszerkezetei pedig — a netalán előforduló esetekben történendő megállapításhoz, illetve elrendeléshez képest — fából vagy vasból lesznek előállitandók; megjegyeztetvén, hogy fahordszerkezetek mellett,, pillérek helyett, falazott lábazatokra állítandó^ fajármok is alkalmazhatók. Az ilyen pályaáthidalások egészen vasbetonból is előállithatók. A támasztó- és bélésfalak azon részei, melyek feltétlenül kőből lesznek készitendők, az illető szabványokban vagy ópitési részlettervekben fognak megjelöltetni, esetleg pedig rendeletileg megállapittatni. Útátjárók, párhuzamos utak, útszabályozások és állomási hozzájáró utakban, a szükséghez képest, megfelelő számú és nyilású átereszek vagy hidak építendők, melyek — ha azok felett nincs feltöltés, vagy ha azokra nézve más helyen eltérő megállapítás nem történik — a fahidak, illetve alkatrészeik anyagnemére vonatkozólag alább álló általános kikötés betartása mellett, egészen fából is készíthetők lesznek. Feltöltés által fedett közúti műtárgyakra nézve általában véve a hasonnemű és szerkezetű vasúti átereszekre vonatkozólag előirt feltótelek mérvadók; 0-30 méternél nem nagyobb nyilassal biró fedett útátereszek azonban tölgy- vagy vörösfenyőfatömlők ként is előállithatók. Megjegyeztetik ide vonatkozólag, hogy állami, törvényhatósági (országos) ós egyáltalán fontosabb közutakon építendő műtárgyakra nézve az érvényben levő közúti szabványtervek mérvadók. Altalános érvénynyel mindazoa vasúti és közúti műtárgyakra nézve, melyeknél a fentebbiekben foglalt határozmányok értelmében fának az alkalmazása egyáltalában szóba jöhet, kiköttetik, hogy hidpadlózatokhoz és hidlásokhoz, valamint hídfőkhöz, hidjármokhoz, jégtörőkhöz, alapczölöpökhöz ós alaprácsokhoz, fal- és süveggerendákhoz csakis tölgy- vagy vörösfenyőfát, ékekhez pedig kizárólag csak tölgyfát szabad használni. Hidak ós átereszek, támasztó- és bélésfalak, valamint általában alapozást igénylő más építmények és munkák is minden körülmények közt teljesen hordképesen, kellően szilárdan és akképen alapozandók, hogy az alapnak különösen egyenetlen ülepedése, csúszása — illetve elmozdulása, alámosása, felázása vagy felfagyása be ne állhasson. Minden követelmények szemmel tartásával az alapozások módja és mélysége minden egyes esetben—a terep- és talajviszonyoknak és a még egyébként figyelembe jövő körülményeknek, valamint egyes műtárgyakat és építményeket illetőleg az azokra nézve netalán más helyen külön előirt vagy előírandó feltételeknek megfelelően — az alapgödrök kiemelése és a felmerülő szükséghez képest esetleg a munkák végrehajtása közben fog megállapittatni. E tekintetben azonban határozottan kiköttetik, hogy 0-80 méternél bizonyos mértékig kisebb mélységre a természetes, nőtt talajba lenyúló alapozást — még legkedvezőbb viszonyok ós legjobb minőségű talaj mellett is — csak azon különleges esetekben szabad előállítani, a melyekben az illető falak minden