Képviselőházi irományok, 1901. XXXV. kötet • 640-680., CXV-CXXXI. sz.

Irományszámok - 1901-676. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése az országgyüléshez, a kaposvár-barcsi helyi érdekű gőzüzemú vasut engedélyezésének megtörténtéről

280 676. szám. A többi állomásoknál, kitérőknél ós megállóhelyeknél az előirt, illetve előírandó távolságokban fix-védjelzők alkalmazandók. Egyébként a lát-, hang- és harangjelzők mindaddig mellőzhetők, míg a sűrű vonatforgalom azok előállítását nem teszi szükségessé. A kézi- és a vonatokon használandó jelzőeszközök a fennálló szabályok szerint szerzendők be. VII. Üzleteszközök. A helyi érdekű vasút számára szükséges üzleteszközök (járóművek, forgalmi eszközök) közül csakis motorkocsik, pótkocsik és a mindezekhez való tartalék­alkatrészek lesznek az e czélra az építési tőkéből kihasított és az engedélyokirat 7. §-ában számjelzett összegből az engedélyes által beszerzendők. Ezen járóműveket a vasúti üzletrendtartás 2-ik és 22-ik §§-aiban megszabott határozmányok fentartása mellett, a mennyiben ezek az engedélyokirat határoz­mányai folytán változást nem szenvednek, engedélyes és az üzemkezelő m. kir. államvasutak igazgatósága, a kereskedelemügyi minister jóváhagyásának, illetve — az érdekelt két fél meg nem egyezése esetére, — döntésének fentartásával, együt­tesen fogják megválasztani. Az alkalmazandó eme forgalmi eszközök részletterveit, valamint egy azok nemét, számszerinti mennyiségét ós pénzértékét tartalmazó kimutatást köteles az engedélyes az államvasutak igazgatósága utján még a meg­rendelés, illetve beszerzés előtt a kereskedelemügyi ministerhez jóváhagyás, illetve döntés végett bemutatni. A forgalmi eszközökre kivetett és teljes egészében azokra rendelt pénzösszeg okmányszerű hiteles adatokkal beigazolandó részletes elszámolás alá esik, mely utóbbit az engedélyes szintén a kereskedelemügyi minister elhatározása elé ter­jeszteni tartozik. Bárminő építési czélokra — ideértve a pálya és tartozékainak bekavicsolását, illetve behomokolását is — az engedélyezett vasút számára az építési tőkéből beszerzendő üzleteszközöket használatba venni nem szabad. Ezen határozmánytól eltérésnek csak a kereskedelemügyi minister előzetes felhatalmazása és az általa megszabandó feltételek alapján oly kivételes esetekben lehet helye, a mikor már használt járóművek beigazoltan nem állanak rendelkezésre, illetve sem vétel, sem bérlet utján egyáltalán nem kaphatók. VIII. Felszerelési, leltári és berendezési tárgyak és elhasználási anyagok. A felszerelési, leltári és berendezési tárgyak az engedélyes részéről jóváhagyás végett bemutatandó részletes kimutatás alapján a kereskedelemügyi minister által megállapítandó mennyiségben, az elhasználási anyagok pedig az első négy heti szükségletnek megfelelőleg lesznek az építési tőkéből beszerzendők s az üzletnek rendelkezésre bocsátandók. IX. Jótállás. A különböző létesítményekhez használandó anyagok jó minőségére, nemkülön­ben az előállítandó összes munkák, építmények, gyártmányok stb. megfelelő és szilárd kivitelére nézve a m. kir. államvasutaknál érvényben levő feltétfüzetek és

Next

/
Oldalképek
Tartalom