Képviselőházi irományok, 1901. XXXV. kötet • 640-680., CXV-CXXXI. sz.
Irományszámok - 1901-676. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése az országgyüléshez, a kaposvár-barcsi helyi érdekű gőzüzemú vasut engedélyezésének megtörténtéről
268 676. szám. Az említett államvasuti szabványok érvényessége tekintetében kivételnek csak annyiban lehet helye, a mennyiben az alábbi fejezetek netalán eltérő megállapításokat tartalmaznának. II. Alépítmény. A vasút alépítménye egy vágányra készítendő. — A legnagyobb emelkedés, illetve esés 10°/ 0 o-el állapíttatik meg. A kanyarulatoknak a nyilt pályán általában 300 méternél kisebb félátmérővel nem szabad birniok; megjegyeztetik azonban, hogy az engedélyes indokolt felterjesztésére a legszükségesebb esetekben és helyeken 250 m. sugarú ívek alkalmazása is meg fog engedtetni. Általában a vasút irány- ós lejtési viszonyait a kivitel czéljaira készítendő építési tervezetben sem szabad akként megválasztani, illetve olykópen megváltoztatni, hogy kedvezőtlenebbek legyenek azoknál, melyek a korábbi eljárások és tárgyalások, valamint a vasút költségelése és engedélyezése alapjául szolgált tervekben elfogadva, illetve megállapítva lettek. Különösen mérvadó ezen kikötés az itt megszabott maximális lejtviszonyokra és minimális ívsugarakra nézve, melyek lényegesen más helyen és nagyobb számban, illetve kiterjedésben, mint a fentebb említett eredeti tervekben előfordulnak, egyáltalán csak kivételes esetekben, és ezekben is csak akkor és csak annyiban lesznek alkalmazhatók, ha'és a mennyiben azt a kereskedelemügyi minister az engedélyes előzetes kérvényére, az ebben részletesen kifejtendő és kellőleg beigazolandó körülmények ós viszonyok által megokoltnak, s ennek folytán, valamint egyéb tekintetekből is megengedhetőnek fogja találni. A pályatest szabványos koronaszélessége, az alépítmény felszínében, vagyis a kavicságy alsó felületének magasságában mérve, 4"o (négy) méter legyen. Görbületekben a töltés külső oldala a túlemelésnek és a vágány kibővítésének megfelelően kiszélesítendő. A töltések azok magasságához és anyagához képest bezárólag 2'5 m. magasságáig 1 1 I 2 vagy l 1 /* lábas lejtőkkel, ennél nagyobb magasságnál pedig legalább l 1 / 2 lábas lejtőkkel létesítendők. A bevágások lejtői általában az anyag nemének és minőségének, valamint a még egyébként figyelembe jövő viszonyoknak és körülményeknek megfelelően állítandók elő. Azonban egy lábasnál meredekebbek ezen lejtők csakis erre minden tekintetben alkalmas kőzetekben fekvő bevágásoknál lehetnek. Vízszintesben vagy csekély lejtésben fekvő bevágások oldalárkai megfelelő fenókeséssel tervezendők és készítendők. Az anyagárkok külső lejtői egy lábasnál meredekebbek nem lehetnek, azoknak töltésfelőli lejtői ellenben ugyanoly rézsüvei készítendők, mint maguk a töltések. Mindennemű anyagtermelési és lerakási helyek mindig a földterületek lehető kímélésével, köz- ós magánérdekek károsítása nélkül, valamint akképen választandók, illetve állapítandók meg és úgy létesítendők, hogy azok a közlekedésre ós vízlefolyásra, valamint a pályatest ós? tartozékainak megfelelő és czólszerű előállítására és fentartására nehézséget, akadályt vagy veszélyt ne képezhessenek, továbbá, hogy azok közegészségügyi, közrendészeti és mezőgazdasági szempontból kifogás alá ne essenek, úgyszintén minél rendesebb és szabályosabb alakkal és