Képviselőházi irományok, 1901. XXX. kötet • 434-485., LXXVI-LXXVII. sz.

Irományszámok - 1901-465. Törvényjavaslat, az 1889. évi VI. törvényczikk 14., valamint az 1890. évi V. törvényczikk 3. szakasza rendelkezésének, illetőleg a közös hadsereg és hadi tengerészet, valamint a honvédség számára megállapított ujonczjutalék mennyiségének az 1904. év végéig való fentartása tárgyában

282 465. szám. vénynyel megállapított ujonczlétszámok az 1899. évi II., 1900. évi I., 1901. évi I. és az 1902. évi I. törvényczikkek által évről-évre változatlanul fentartattak. Minthogy az 1902. évi I. törvényczikk 2. §-a értelmében a fennebb említett és már megállapított ujonczjutalék oknak változatlanul hagyására, vagy megváltoz­tatására czélzó javaslatok alkotmányos utón leendő ujabb megegyezés végett, az 1902. év s ebből folyólag az 1904. évet illetőleg az 1903. óv lefolyása előtt ter­jesztendők a törvényhozás elé, azok a viszonyok pedig, a melyek az ujonczjuta­lékoknak újonnan 10 évi ervónynyel való megállapítását eddig is gátolták, — még most is fennállanak: ujabb törvényt szükséges alkotni, — a mely ismét egy évre, azaz az 1904. év végéig meghosszabbítja, illetőleg fentartja az 1889. évi VI. törvónyczikk 14. §-ának, valamint az 1890. évi V. törvényczikk 3. §-ának az ujonczlétszám megállapítására vonatkozó azon rendelkezéseit, melyek szerint a közös hadsereg és hadi tengerészet fentartására szükséges ujonczjutalék az O Felsége uralkodása alatt álló mindkét állam részéről együttvéve 103.100 főben, a magyar korona országai honvédségének fentartására szükséges ujonczjutalék pedig 12.500 főben állapíttatott meg. Minthogy azonban az 1889. évi VI. törvényczikk 14. §-ának 1-ső bekezdése értelmében a közös hadsereg és hadi tengerészet fentartására szükséges ós 103.100 főben megállapított ujonczjutalék a magyar korona országai között egyfelől, a birodalmi tanácsban képviselt országok és királyságok között másfelől, a népesség számaránya szerint és pedig mindenkor a legutóbbi népszámlálás eredménye alapján osztandó fel, az 1900. évi deczember hó 31-ón foganatosított utolsó nép­számlálás eredményei pedig ez idő szerint már ismeretesek, a magyar korona országait terhelő ujonczjutalék ehhez képest újra volt megállapítandó. A magyar korona országainak jogi népessége a megszállott tartományokban és egyéb külföldön távollevő és biztosan meg nem állapítható polgári egyének számításon kívül hagyásával, ezen népszámlálás hivatalos adatai szerint 19,307.128 főben s a birodalmi tanácsban képviselt országok és királyságok jogi népessége pedig 25,855.289 főben, a két állam együttes népessége tehát: 45,162.417 főben állapít­tatott meg, mihez képest a magyar korona országait terhelő évi ujonczjutalék az eddigi 43.889 fő helyett 44.076 főben volt megállapítandó. A honvédség ujonczjutalókának megállapítása azonban a népszámlálás ered­ményével összefüggésben nem áll és ígj a magyar korona országai honvédségének ujonczjutaléka ezután is az előző törvényekben már megállapított 12.500 fő marad. Ezen most említett ujonczjutalékoknak megállapítását olyképen kérem, hogy azok mennyiségének további fentartása, vagy megváltoztatása iránt a javaslatok a jövő 1904. év végét megelőzőleg legyenek a törvényhozás elé térj esztendők. A most említett indokok alapján kérem tehát az országgyűlést, hogy ezen törvényjavaslatot alkotmányos tárgyalás alá venni és elfogadni méltóztassék. Budapesten, 1903. évi deczember hó 12-én. Beadja: Nyíri Sándor s. k, m. hir. honvédelmi minister.

Next

/
Oldalképek
Tartalom