Képviselőházi irományok, 1901. XXVIII. kötet • 402-412. sz.
Irományszámok - 1901-412. Az igazságügyi bizottság jelentése a „magyar polgári perrendtartásról” szóló 102. számu törvényjavaslat tárgyában
412. szám. 335 A 141. §-hoz (m. j. 141. §.). A javaslat e §-ának első bekezdésében a bizottság, tekintettel arra, hogy a 147. és a 184. §-hoz javasolt módosítás szerint a perfüggősóg hivatalból veendő figyelembe, a 184. §. 5. pontjára való hivatkozást is felvette, harmadik bekezdésében pedig a 135. §-t zárjel közt idézte, miután ez a §. szabályozza a keresetlevél szóbeli előadását és ilykép el van kerülve az a kétség, mintha itt a keresetnek a 182. §. értelmében a szóbeli tárgyaláson való előadását kellene érteni. A javaslat 142. §-át a bizottság a külön kereskedelmi hatáskör elejtése következtében kihagyta. A 142. §-hoz (m. j. 143. §.). A javaslat e §-ának első bekezdését a bizottság, tekintettel arra, hogy a javasolt új 143. §. szerint a tárgyalást nemcsak a biróság hivatalos helyiségében, hanem más helyen is meg lehet tartani, a következőkép módosította: »A törvényszéki eljárásban a keresetlevélre hozott idéző végzésben a feleket fel kell hivni, hogy a tüzetesen megjelölt helyen és a megjelölt határnapon és órában a perfelvételi tárgyalásra a törvényes következmények terhe alatt meghatalmazott ügyvéd által jelenjenek meg.« Ugyané §. második bekezdésében a bizottság a »szóbeli tárgyalás« kitételben a »szóbeli« szót mint feleslegest mellőzte és ehhez a bekezdéshez, tekintettel a 94. §-nak a váltóperekre vonatkozó rendelkezésére, a következő toldást vette fel: >A 94. §. második bekezdésében említett perekben, a felperest akként kell megidézni, hogy meghatalmazott ügyvéd által jelenjen meg.« A 142. §. után a bizottság a következő új §-nak a felvételét javasolja: 143. §. »A tárgyalást a biróság székhelyén és hivatalos helyiségében kell megtartani, a mennyiben a törvény eltérően nem rendelkezik. A biróság a tárgyalást, vagy annak egy részét, nevezetesen a bizonyításfelvételt más helyen is megtarthatja, ha ezt az ügy alapos elbirálhatása indokolja, vagy ha ez jelentékeny költségkíméléssel jár.« A bizottság e §. felvételével főleg azt kívánta lehetővé tenni, hogy a szemlét és esetleg más bizonyításfelvételt maga az itélő biróság a helyszínén közvetlenül teljesíthesse. Ehhez járul, hogy némely esetben, nevezetesen a kihallgatandó tanuk nagy száma esetében, a tárgyalásnak a helyszínén való megtartása költségkíméléssel is járhat. A helyszíni tárgyalás egyik esetét tartalmazza a javaslat 581. §-a is. A 144. §-hoz (m. j. 144. §.). A javaslat e §-ában a bizottság az első bekezdésből kihagyta a »perfelvételi« szót, és mivel ez a bekezdés ilykép minden határnapra vonatkozik, kihagyta a harmadik bekezdést.