Képviselőházi irományok, 1901. XXVII. kötet • 387-401. sz.
Irományszámok - 1901-395. Törvényjavaslat, a magyar királyi államvasutak hálózatának kibővítéséről, vasuti és más beruházásokról, valamint a szükséges költségek engedélyezéséről
82 395. szám. Mindezen nehézségek csakis azzal szüntethetők meg, ha a galánta—zsolnai vonal teljesítőképessége fokoztatik, mire annál is inkább égető szükség van, mert a Németország felé irányuló gyorsárú-kiviteli forgalom állandóan növekedik. E kérdésben még figyelemreméltó azon körülmény is, hogy a komarom—érsekújvári vonal megépítésével ez az útirány még jelentősebb ós nagyobb forgalmú lesz, mivel az említett összekötő vonal közvetítésével a dunántúli vidék a Vágvölgyön át jut legalkalmasabb összeköttetésbe az északi kiviteli piaczokkal. Kísérlet tétetett közbeeső kitérő állomások beiktatásával a fennálló bajokon legalább ideiglenesen segíteni, de ennek előnyei sem mutatkoztak kielégítőknek, s minthogy a közbeeső állomások további szaporítása már az ezáltal okozott tetemes üzemköltségek növekedése miatt sem czélszerű és mivel a vonal forgalma az egyvágányú pálya teljesítő képességének maximumát már elérte, a fennálló és a jövőben még inkább várható bajoknak egyedüli gyökeres orvoslása a II. vágány kiépítése. Javaslatba hozatik tehát Galánta és Üjzsolna állomások között, vagyis kereken 170 kim. hosszban ezen második vágány kiépítése, a közbeeső állomásoknak szükségszerű bővítése és Lipótvár és Üjzsolna rendelkező állomások nagyobb terjedelmű kiegészítése. A vonal egyes helyén az irány viszony ok javítást igényelvén, e munka is a második vágány építésével kapcsolatosan fog végeztetni. 4. czím. Az érsekujvár—komáromi elsőrangú államvasuti fővonal ós Duna-hid megépítésére 13,400.000 K szükséges és pedig előirányzat szerint: 5. czím. 1903. évben 100.000 K 1904. » 1,800.000 » 1905. » ..... 3,000.000 » 1906. » 5,200.000 » 1907. » ..... 3,300.000 » A baja—báttaszéki elsőrangú államvasuti fővonal és Duna-hid építésére kereken 7,000.000 K szükséges és pedig előirányzat szerint: 1903. évben ...... 100.000 1904. » 1,500.000 1905. » .... •-..-. 3,000.000 1906. » 1,500.000 1907. » 900.000 6. czím. A fiumei kikötőnek ujabb vasúti berendezésekkel leendő kiegészítése 5,200.000 K összhitelt igényel, mely az előirányzat szerint következőleg oszlik meg, úgymint: 1904. évben , . . . . . 1,500.000 K 1905. » *''"«••'. . . . 1,300.000. > 1906. » ... . . . 1,300.000 » 1907. » ... . . . 1,100.000 »