Képviselőházi irományok, 1901. XXIV. kötet • 298. sz.
Irományszámok - 1901-298. Mellékletek
298. szám. 11 a lehetőség mértéke szerint érvényt szerezni, s ily módon az ujonczlótszám felemelését czélzó törvényjavaslatot egyenesen elvetni méltóztassék. Kelt a hajdúmegyei nádudvari választókerület polgárainak Kábán, 1903. évi márczius hó 29-én tartott népgyüléséből. • - Mély tisztelettel Dőby Sándor Dulhán Kálmán elnök. jegyző. 157-ik melléklet a 298. számú irományhoz. 8.248. ikt. sz.: Hajduhadház községének és a hajdúnánási választókerület többi községeinek polgárai. Mélyen tisztelt Képviselőház! Vannak dolgok, melyeknek ismétlése nem felesleges; vannak igazságok, melyeknek nyomatékos hangsúlyozásától a nemzet léte, boldogsága és virágzása függ. Jól tudjuk, hogy az alábbiakban új dolgot, új igazságokat nem mondunk, mert hiszen ugyanezeket az ország közvéleményeként jelentkező feliratokban magyar testvéreink már elmondották, ámde épen ez a körülmény, t. i. a feliratok azonossága bizonyítja és indokolja főképen a mi igazságunkat. Ilyen rég felismert dolog, ilyen elvitathatatlan és > eléggé« nem hangsúlyozható igazság azj hogy a magyar nemzet, a magyar nép, oly súlyos terhekkel küzködik, hogy hova-tovább az általános elszegényedés s a végromlás üt közöttünk tanyát; ma-holnap odajutunk, hogy a dolgos kezekbe a tejjel-mézzel folyó Kánaánban kenyér helyett koldusbot jut. Ez a föld, ez a szép haza, melynek minden porszemét vérünk hullásával szereztük ós tartottuk meg, ez a szép rónaság, melyet alig néhány évtizede, hogy felszabadítottunk a robot alól, ma-holnap mindenkié lesz már, csak a mienk nem. Immár az országban alig van birtok, melyet adósság, nagy részben külföldi pénz, idegen adósság ne terhelne. Adós már az országban mindenki; adós az egyes, a polgár, a község, az állam. S e szörnyű adósságok mellett az adók és közterhek óriási nagysága, sokasága, az évi szolgáltatások minden kigondolható nemei mint agyonnyomással fenyegető roppant teher súlyosodik reánk; csak az Isten a megmondhatója, hogy mint küzdünk, mint viaskodunk e terhekkel; csak az Isten gondviselésének köszönjük, hogy súlya alatt már eddig is össze nem roskadtunk. A dolgos kéz másnak keres, alföldünk kövér ugara másnak terem, körülöttünk minden nép boldogul, csak mi magyarok, szegény magyarok, törüljük kezünkkel könnyes szemeinket. Örök törvény, a természet kérlelhetetlen törvénye, hogy a mely nemzet koldusbotra jut, elpusztul, elvész, megszűnik élni s e halálból nincs feltámadás! Mit ér hát nekünk a jog, mit használ nekünk a törvény és igazság, ha ama kérlelhetetlen örök törvény beteljesedik rajtunk? 2*