Képviselőházi irományok, 1901. XXIII. kötet • 301-317., LXVII-LXXV. sz.
Irományszámok - 1901-300. Az osztrák-magyar vámterület autonom vámtarifájáról szóló törvényjavaslat általános és részletes indokolása
300. szám. 19 Mint ezen adatokból kitűnik, vámjövedelmeink a 80-as évek vége óta állandó ós nagymérvű emelkedést mutatnak, melyet csak a károm utolsó évben váltott fel csökkenés. Ez a csökkenés részint abban leli magyarázatát, hogy az 1897. ós 1898. évi rendkívüli nagy gabonabehozatal ezen években vámjövedelmeinknek nagymérvű fokozását okozta, részint borbehozatalunk csökkenésének és az általános gazdasági viszonyok kedvezőtlen alakulásának tudható be. A vámtarifa mint szerződéses politikánk alapja. Mint már fentebb kiemeltetett, az 1899. évi XXX. tÖrvényczikk rendelkezéseiből folyólag megkivántatik az is, hogy az új vámtarifa a külfölddel új szerződések kötése végett megindítandó tárgyalások számára megfelelő alapot nyújtson. Ezen sarkalatos elv szerint az új vámtarifa akkép volt megállapítandó, hogy az a hazai mezőgazdasági és ipari érdekek kellő védelme mellett a szerződéses politikánk fentartásának, folytatásának és tovább fejlesztésének alkalmas alapját képezze, de egyúttal arra az esetre, ha őszinte törekvésünk ellenére szerződések nem jöhetnének létre, a vámtarifa védelmi eszközül is szolgáljon. E szerint az új vámtarifa csak akkor fogna teljes mérvben érvényesülni, ha igyekezetünk daczára szerződéseket nem köthetnénk, míg ha ilyenek létrejönnek, a vámtarifa ezeknek a szerződéseknek csak alapját képezi és a szerződéses engedmények révén sok részben átalakul. Minthogy tehát csak a kötendő szerződések fogják a kereskedelmi forgalmunkban érvényesülő végleges vámokat megállapítani és a külállamokkal való gazdasági viszonyainkban az állandóságot és biztosságot megteremteni, komolyan kell törekednünk arra, hogy szerződéses vámpolitikánkat fentartsuk, mely politika fentartásában a fenforgó érdekek azonosságánál fogva, remélhetőleg a külállamok támogatásával fogunk találkozni. Szerződéses politikánk továbbra is arra utal, hogy a külállamokkal vak) szerződéses viszonyunknak megújításánál necsak a legnagyobb kedvezmény biztosítására szorítkozzunk, melynek alapján csak az egyéb külállamoknak nyújtott kedvezményeket igónyelhetnők, hanem arra törekedjünk, hogy az idegen államoktól kiviteli érdekeinknek megfelelő specziális engedményeket is elérhessünk, vagyis tarifaszerződéseket kössünk ós az ily módon megszerzett külföldi piaczoknak megtartása érdekében ennek a szerződéses viszonynak lehetőleg hosszú tartamú fennállását biztosítsuk. Kettős tarifarendszer. Ezért mellőzendőnek tartottuk azt az ujabban nálunk is némely oldalról elfogadásra ajánlott és Erancziaországban már meghonosított kettős tarifarendszert, mely szerint a maximális tarifa a tarifaszerű szerződéses, illetve a legnagyobb kedvezményezési viszonyban nem álló országoknak, a minimális tarifa pedig általában a legnagyobb kedvezményben részesülő államoknak termékeire nyer alkalmazást, miután ez a rendszer a szerződéses politika érvényesítését igen megnehezítené, sőt könnyen meghiúsíthatná. Hiú törekvés volna, ha a kettős vámtarifarendszer elfogadása esetén a külállamokkal a maximális tételek alapján akarnánk alkudozni, mikor már azok az ugyanazon törvénybe igtatott minimális tarifánkat is ismernék, melyről nyiltan hirdetnők, hogy az abban foglalt minimumnál messzebbmenő kedvezmény nyújtása de lege már előre ki van zárva. Ily rendszer mellett nem várhatnék, hogy valamely külállam velünk a- vámok mérséklése iránt alkudozásba 3*
