Képviselőházi irományok, 1901. XXIII. kötet • 301-317., LXVII-LXXV. sz.

Irományszámok - 1901-300. Az osztrák-magyar vámterület autonom vámtarifájáról szóló törvényjavaslat általános és részletes indokolása

100 300. szám. megterheléséről, mert az eddigi vámmentesség megszüntetése a legnagyobb valószínűség szerint meggyöngítené a hazai bőripart, mely a magasabb vám által megdrágított nyersanyagot volna kénytelen behozni, ós gyöngítené a bőrkereskedelmet is, kitéve azt más államok kedvezőbb viszonyok között levő és ez által megerősített kereskedelme és ipara versenyének, sőt esetleg érinthetné a termelőket, valamint az állattenyésztőket, és a mészárosipart is, a mennyiben a bőripar a termelő üzemnek a vevője, s az elsőnek erősítésével erősödik a termelő üzem is. A nyers bőr vám alá vetése ezenfelül oly bőripari czikkek vámjának fokozását, illetve megdrágítását is maga után vonná, melyeknek a mezőgazdaság a fogyasztója. Mindezekből tehát azon következtetés vonható, hogy a vámmentesség megszüntetése nem használna a termelő ágak egyikének sem, —- de annál inkább ártana a fogyasztó érdekeltségnek. Addig tehát, míg az élő állatkivitel helyett a leölt állatok nagyobb arányú kivitelére nem térünk át, s így a nagyobb arányú nyersbőrtermelésünk által a hazai földolgozó ipar által szükségelt anyagot saját erőnkből fedezni képesek nem leszünk, úgy a mezőgazdasági, valamint az ipari termelés érdekei szempontjából is megokoltnak kellett tekintenünk azt, hogy a nyers bőrök eddigi vámmentessége továbbra is fentartassék. 84. Mindennemű szőr és haj nyersen vagy elkészítve. Magyarországban a fejlett, az ország belszükségletót bőven födöző állattenyésztés daczára és mészáros ós hentes iparunknak (melynek a hulladékok [szőrök] gyűjtése az értékesítés igen lényeges mellékága volna) hasonlólag fejlett volta daczára a belföldi szőrtermelés az ily czikkeket feldolgozó iparnak szükségletét nem födözi, sőt mint a statisztikai adatok bizonyítják, az egész vámterület mórlege is jelentékenyen passzív, a mennyiben a behozatal a legtöbb szőrneműnél fölülmúlja kivitelünket. Ez a körülmény abban leli magyarázatát, hogy, bár gazdasági szempontból nagyon kívánatos lenne, ha az ország ezen, tömegükben mindenesetre értékes czikkekből való szükségletét saját termeléséből láthatná el, az oly aprólékos munkákra, mint a milyen az állati szőrök gyűjtése és kis tömegben való értékesítése (melylyel más államokban sok kis existencia keres kenyeret) nálunk nem akad vállalkozó, azaz nincs reá hajlandóság még a szegényebb nép között sem. Egy másik s nem kevésbbé fontos körülmény az is, hogy állataink fölöslegének legnagyobb részét élve visszük ki s így a szőr is ott marad, hol azok levágatnak. A jó minőségű disznósörtében mutatkozó hiány abban leli mag hogy nálunk a kultursertések, melyeknek szálkás szőre ipari czélokra alkalmasabb, mint a kondor szőrű (lágy) sertéseké, eddig kevés számban tenyésztetnek s azoknak is legnagyobb része Ausztriába vitetik ki leölés végett, tehát a szőr is a külső piaczon marad. Lószőrforgalmunk passzív volta onnan ered, hogy, nálunk lóvágóhidak nem levén, vágólovainkat a határon túlra visszük ki s míg az értékes lószőr oly államokban marad, hol a lóhúsmérós űzetik, addig nálunk csak az elhullott lovak után az értéktelenebb lószőr marad vissza. Ha tehát ily körülmények között a szőrök jelenlegi vámmentessége megszüntettetnék, ezzel az ipar részére szükségelt nyersanyag ára megdrágíttatnék ugyan, tehát az ezen czikkek feldolgozásával foglalkozó ipar sújtatnék, a nélkül azonban, hogy általa a termelés nyerne védelmet. De még az is kétséges, hogy