Képviselőházi irományok, 1910. XIV. kötet • 285-298., XLVII-LXVI. sz.

Irományszámok - 1901-286. A kereskedelemügyi magyar királyi minister jelentése az országgyüléshez, a felső-eőr-tarcsa-felső-lövői helyi érdekű gőzmozdonyú vasut enedélyezése tárgyában

286, szám. 39 15. §. A katonaság és katonai javak leszállított díjtételekkel szállítandók és pedig egyrészt a császári és királyi közös hadügyi minister és a magyar királyi honvédelmi minister, másrészt a vasutigazgatosagok közt 1892. évi november 1-én megkötött egyezmény, illetőleg a mindenkor hatályban álló katonaszállítási díjszabás és annak függeléke alapján. A katonaszállítás iránt létrejött vagy létrehozandó és az állam részére kedvezőbb egyezmények ezen engedélyezett pályára is érvényesek lesznek. A fentebbi határozmányok alkalmazandók továbbá a pénzügyi, valamint a közbiztonsági közegek, végül a fegyenczek és tolonczok szállítása tekintetében is. Az engedélyes köteles alkalmazkodni a katonai szállításokra vonatkozó szabályzathoz s az abban foglalt megállapodások és egyezményekhez, melyek által a szállításhoz szükséges felszerelési tárgyak beszerzése ós készentartása, a forgalmi eszközök és üzleti személyzet rendelkezésre bocsátása, a forgalmi eszközök és üzleti személyzettel való kölcsönös kisegítés ós a katonai egészségügyi czélokra beren­dezett vasúti kocsik használata szabályoztatnak. Köteles továbbá az engedélyes azon határozmányok- és szolgálati szabá­lyokhoz is alkalmazkodni, melyek a hadi vasúti osztályoknak s azoknak béke idején új építkezésekhez vagy fentartási munkálatokhoz való használatára vonat­kozólag a császári és királyi közös hadügyministerium által kiadattak vagy meg­állapíttatni fognak. Háború és mozgósítás esetén köteles az engedélyes a szabadságosokat és tartalékosokat a szabályszerű igazolvány alapján a lakhelyükhöz legközelebb eső állomástól a rendeltetési helyig legközelebb eső állomásig a katonai leszállított díjszabás alkalmazásával szállítani. A katonai szállításokra vonatkozó fenti határozatok és kedvezmények önként érthetőleg érvényesek a szolgálatban utazó magyar királyi honvédségre ós azon csapatokra, melyek, mint a hadsereg kiegészítő részei, a népjog oltalma alatt állanak. Végül köteles az engedélyes feltétlenül alkalmazkodni azon határozatok­hoz, melyek a hadsereg, haditengerészet és a honvédség kiszolgált altisztjeinek alkalmazására vonatkozólag az 1868. évi XL. törvényczikk 38. §-ában és az 1873. évi II. törvényczikkben megállapítvák. 16. §. Az állami tisztviselők, hivatalnokok és szolgák, kik a vasutak igazgatása és üzlete felett őrködő hatóságok megbízásából vagy az állam érdekeinek ezen enge­délyokirat alapján való megóvása végett, vagy jövedéki czélokból a vasutat hasz­nálják ós azt, hogy az illetékes hatóság által megbízattak, igazolják, uti márnáik­kal együtt ingyen szállítandók. 17. §. Az engedélyes a jelen engedélyokirat tárgyát képező vasúti vonalon vagy annak csak egyes részein is, a kereskedelemügyi magyar királyi minister kívána­tára a magyar királyi postát szállítani köteles. A postaszállítás feltételeit az 1888. évi IV. törvényczikk 4. §-ának b) pontja értelmében a kereskedelemügyi magyar királyi minister rendeleti utón fogja megállapítani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom