Képviselőházi irományok, 1910. XIV. kötet • 285-298., XLVII-LXVI. sz.

Irományszámok - 1901-298. Sorozata azon feliratok és kérvényeknek, melyek „az 1889. évi VI. törvényczikk 14. §-ának módositásáról, illetve a közös hadsereg és a honvédség ujonczlétszámának megállapításáról” szóló 199. sz. törvényjavaslat ellen, valamint „az 1903. évben kiállítandó ujonczok megajánlásáról és póttartalékosoknak a közös hadsereg és - haditengerészet békelétszámának kiegészítése végett kivételesen leendő igénybevételéről" szóló 200. sz. törvényjavaslat ellen a képviselőházhoz benyujtattak

298. szám. 367 114-ik melléklet a 298. számú irományhoz. 7.654. ikt. sz.: A kunszentmártoni függetlenségi és 48-as népkör. Tisztelt Képviselőház! 1848. márczius tizenötödike emlékének megünneplésére egybegyűltünk mi a kunszentmártoni függetlenségi és 48-as népkör tagjai. Az ünneplés befejezése után tanácskoztunk az ország szomorú sorsa felett és arra a meggyőződésre jutottunk, hogy hazánk mindaddig, míg teljesen el nem válik Ausztriától, boldog nem lehet. Mióta Ausztriával közösségben vagyunk, egyebet sem csináltunk, mint védekeztünk az uralkodóház összpontosító, germanizáló törekvései ellen. Védekeztünk hol szép szóval, könyörgéssel és mikor ez sem használt, karddal és vérünk ontásával. A mohácsi csata óta egyébből sem áll történetünk, mint a nemzetnek küzdelméből: a saját függetlenségének kivívása iránt. Négyszáz esztendő története megtanított bennünket arra, hogy az Ausztriával való közösség miránk csak bajt hoz, erőinket pocsékolja, közéletünket egy irányban (védekezni folytonosan a kétfejű sas ellen) leköti. Ilyen meddő munkára pedig az emberek milliói századokon keresztül kárhoztatva nem lehetnek. De a négyszáz év története megtaníthatta az uralkodóházat is arra, hogy a magyar nyelvet, a magyar honfiúi érzést kiirtani nem lehet. Magyarországból német földet ópúgy nem lehet csinálni, mint fából vaskarikát. Legyen hát az uralkodóház magyar. Hiszen egy embernek könnyebb magyarrá lenni milliók kedvéért, mint millióknak németté lenni egj ember kedvéért. Hiszszük, hogy királyunk belátja ezek igazságát; de nem lehet magyarrá, mert ő az osztrákok császárja is. Ha magyar lesz. az osztrákok panaszkodnak, ha német marad, mi nem leszünk boldogok. Már pedig egy ember magyar is, német is nem lehet. A mai állapot tehát természetellenes; a mai állapot melegágya a folytonos széthúzásnak, belvillongásnak, a németek és magyarok ellenségeskedésének. Hiszen csak a napokban nevezték a magyart az osztrák urakházában betyárnak, az osztrák ministerek jóváhagyásával. De nem is haragudhatunk érte, mert bizony a magyar is sokszor ad hangos kifejezést a német elleni gyűlöletének. Ha hát jól meggondoljuk a dolgot, sem a német, sem a magyar nem hibás, de a helyzetünk szerencsétlen, mert a kapcsolat természetellenes. Ez a szerencsétlen helyzet századokon keresztül véres lapokat adott a magyar történelemnek; ez a szerencsétlen helyzet a mai aktuális politikát is évek óta izgalomban tartja, és e miatt nem érünk rá, hogy beldolgainkat rendezzük; a közigazgatás és igazságszolgáltatás terén az égető reformkérdéseket megoldjuk. Magánjogunkat ma is Werbőczy hármas könyve rendezi. Ebben a szerencsétlen helyzetben az O Felsége uralma alá tartozó népek közül egy sem boldog, mindenik másfelé húz: az osztrákok Németország felé, a szlávok önállóságra törekednek és Oroszországtól várják a segedelmet, mi magyarok — a magunk erejébe bízva — szintén önállóságra törekszünk. Es ennek a szerencsétlen, természetellenes kapcsolatnak erőltetett úton való föntartása végett oly súlyos pénz- és véráldozatot kell hozni a magyar nemzetnek, hogy az ország már hihetetlen módon el van adósodva; sok helyen nyomorral, sőt éhséggel küzd a nép, mert a gabonát, húst kiviszszük külföldre, hogy adót, kamatot fizethessünk; a munkás kéz munkát nem kap, mert iparunk a közös vámterület folytán meg nem születhetik és ezek miatt a kivándorlás ma olyan