Képviselőházi irományok, 1910. XIV. kötet • 285-298., XLVII-LXVI. sz.

Irományszámok - 1901-298. Sorozata azon feliratok és kérvényeknek, melyek „az 1889. évi VI. törvényczikk 14. §-ának módositásáról, illetve a közös hadsereg és a honvédség ujonczlétszámának megállapításáról” szóló 199. sz. törvényjavaslat ellen, valamint „az 1903. évben kiállítandó ujonczok megajánlásáról és póttartalékosoknak a közös hadsereg és - haditengerészet békelétszámának kiegészítése végett kivételesen leendő igénybevételéről" szóló 200. sz. törvényjavaslat ellen a képviselőházhoz benyujtattak

140 298. szám. Ott tartunk, hogy 1901-ben a közös hadsereg részére 43.889 főnyi és a honvédség részére 12.500 főnyi ujonczjutalékot ajánlottunk meg és állítottunk ki és 1901-ben a rendes közösügyi kiadásunk 15,923.497 korona, a rendkívüli közösügyi kiadásunk 16,394.828 korona volt; ezenkívül honvédségünk fentartasara rendes kiadás czimón 36,568.698 koronát, rendkívüli kiadás czimén pedig 296.200 koronát fordítottunk, vagyis összesen 119 millióba került a hadügy Magyarországnak. Ámbár az ország gazdasági ereje négy évi rossz termés és egyéb szerencsétlen viszonyok folytán nagyon sokat vesztett és a népesség is kivándorlás és a közegészség hanyatlása folytán gyengül és satnyul, tehát a nemzet ereje megfogyatkozott és kíméletre szorul; mégis most a hadügyi kormány az ujonczok létszámát 53.438 főre és a honvédség részére pedig 15.000 főre kívánja emelni, vagyis kerek számban évi 12.000 ujonczczal kívánja szaporítani. Ezenkívül pedig 2.565 póttartalékost akar a rendes tényleges szolgálatra behívni, bár ezen póttartalékosokból minden év végével egy harmadrészt szabadságolni kész. Ez a 12.000 ujoncz a nemzet fiatalsága, legjobb ereje, és az az igazi hivatása, hogy dolgozzék és a nemzet szellemi és anyagi erejét növelje. Ezek a póttartalékosok többnyire családos emberek, és azért alapítottak tűzhelyet, mert az eddigi védtörvény szabályai szerint jól tudták, hogy csak néhány hétig kell szolgálniuk, és ezután szabadok. A nemzet nem nélkülözheti ezen erőforrását, nem adhatja oda a nemzet napszámosait, a dologképes fiatalságát. Azt mondják, hogy a monarchia nagyhatalmi állása, a szövetséges államok katonai létszáma és képzettsége teszi ezt szükségessé. A mikor készséggel elismerjük, hogy e tekintetek nagy, esetleg döntő súlylyal bírhatnak, mégis kifejezést adunk azon nézetünknek, hogy a német császárság területre és népességre nagyobb, és ott a katonaság más czélt is szolgál, szolgálja Németország gyarmatügyi politikáját. Nekünk gyarmataink nincsenek, ilyenek után a trónbeszéd és a delegácziók határozatai szerint nem is törekszünk, tehát nekünk nem kell mindenben lépést tartani Németországgal. Egyébként is a háborúk sorsát — a példák szerint — nem kizárólag a hadsereg nagysága és képzettsége dönti el, hanem a katonák hazaszeretete, lelkesültsége; és ha a sors hatalma az országot háborúba sodorná, a magyar katona százszoros vitézséggel fog küzdeni a hazáért és a királyért. Ezek szerint Magyarország mai helyzetében se az ujonczok létszámának felemelése, se annak pénzbeli eltartása, se a póttartalékosok idejének meghosszabbítása nem lévén kellőleg indokolva, fent előterjesztett alázatos kórelmünk teljesítését a mélyen tisztelt Képviselőháznak magas figyelmébe ajánljuk. Kik is egyébiránt hazafias üdvözletünk nyilvánítása mellett vagyunk Szeged szab. kir. város törvényhatósági bizottságának 1902. évi november hó 26-án tartott rendes közgyűléséből a mélyen tisztelt Képviselőháznak A város közönsége nevében alázatos szolgája: Pálfy Ferencz s. k., polgármester.