Képviselőházi irományok, 1901. VII. kötet • 178-273. sz.
Irományszámok - 1901-183. Törvényjavaslat, az 1889. évi VI. törvényczikk 14., valamint a 1890. évi V. törvényczikk 3. szakasza rendelkezésének, illetőleg a közös hadsereg és hadi tengerészet, valamint a honvédség számára megállapított ujonczjutalék mennyiségének az 1903. év végéig való fentartása tárgyában
22 183. szám. 18<£. szám. Törvényjavaslat, az 1889. évi VI törvényczikk 14., valamint az 1890. évi V. törvényczikk 3. szakasza rendelkezésének, illetőleg a közös hadsereg és hadi tengerészet, valamint a honvédség számára megállapított njonczjutalék mennyiségének az 1903. év végéig való fentartása tárgyában. !•§• A véderőről szóló 1889. évi VI. törvényczikk 14. szakaszának első bekezdésében foglalt és az 1899. év óta külön törvények által évről-évre, legutóbb az 1902. évi I. törvónyczikk által az 1902. év végéig kiterjesztett, illetőleg fentartott azon rendelkezés, a mely a közös hadsereg és hadi tengerészet fentartasára szükséges évi ujonczj utalókot a monarchia két államára nézve 103.100 főben állapította meg, s ugyanezen szakasz ötödik bekezdésében, valamint ezzel megegyezőleg a honvédségről szóló 1890. évi V. törvónyczikk 3-ik szakaszában foglalt rendelkezés, a mely a magyar korona országai honvédségének fentartasára szükséges évenkénti ujonczj utalékot 12.500 főben állapította meg, — az 1889. évi VI. törvényczikk 14. szakaszában foglalt összes egyéb föltételeknek és korlátozásoknak is érvényben hagyásával az 1903. év végéig kiterjesztetik, illetőleg fentartatik. A közös hadsereg és hadi tengerészet számára fentebb megállapított ujonczjutalókból az 1889. évi VI. törvényczikk 14. §-a első bekezdésében foglalt rendelkezés értelmében az 1900. évi deczember 31-én foganatosított népszámlálás eredménye alapján eszközölt felosztáshoz képest, és az 1893. évi I. törvónyczikk 1. §-ának megváltoztatásával a magyar korona országaiból 44.076 ujoncz állítandó ki. 2. §. ' A közös hadsereg és hadi tengerészet, valamint a magyar honvédség ezen ujonczjutalekanak a körülmények szerint továbbá is változatlanul hagyására vagy megváltoztatására czélzó javaslatok alkotmányos utón leendő ujabbi megegyezés végett az 1903. év lefolyása előtt terjesztendők a törvényhozás elé.