Képviselőházi irományok, 1901. VII. kötet • 178-273. sz.

Irományszámok - 1901-195. Törvényjavaslat, a kivándorlás szabályozásáról

195. szám. 279 erről való gondoskodásra ligy a vállalkozót, mint a liajóvezetőt kötelezi, mindket­ten felelősek lévén az utasok biztonságáért ós egészségéért. De ezzel még nem elégedhetünk meg, kivándorlóink életét és testi épségét az előbb nevezett felelős személyek mulasztása folytán támadható nagy veszélyek­nek ki nem tehetjük; hanem ily eshetőségek megelőzéséről is kell gondoskodnunk. Ezért a 32. §. elrendeli, hogy minden kivándorlókat szállító hajó elindulása előtt a hivatott közegek által tüzetesen szemügyre vétessék, továbbá, hogy a hajó­személyzet és a kivándorlók egészségi állapota is megvizsgáltassák. Ez utóbbi különösen azért is szükséges, hogy azok, a kik valamely betegség miatt a hosszú tengeri út fáradalmait nem volnának képesek kiállani, vagy valamely ragályos betegségben szenvednek, az utazástól visszatartassanak. Hogy a hatóság tudja, mily hajók irányában alkalmazza a 31. és 32. §-okban szabályozott ellenőrzést, meg kellett határozni, hogy mily hajók tekintendők kivándorlók szállítására alkalmas hajóknak. Ez akként történik, hogy a hajó által szállított kivándorlóknak bizonyos minimális száma állapíttatik meg ismérvül. A tervezett 33. §. ezen minimális számot 25-re teszi. Ugyancsak a fentebb idézett §-okban megszabott ellenőrzés hatályossága szempontjából szükségesnek mutatkozik, hogy a kivándorlókat szállító hajók minő­sége, felszerelése, berendezése, a vizsgálatnál követendő eljárás szabatosan és részle­tesen meghatároztassék; ennélfogva a 33. §. második bekezdése ily utasítások kiadására a belügyministert felhatalmazza, kinek ennél — tekintettel a fenforgó közlekedési és kereskedelmi általános érdekekre — a kereskedelmi ministerrel egyetértőleg kell eljárnia. A negyedik fejezet a kivándorlási alap létesítéséről intézkedik. Az állam feladata ugyanis azzal, hogy boldogulásukat a külföldön kereső állam­polgárait, védő karjával új otthonukba elvezérelte, még nem ért véget. A kiván­dorolt az előtte ismeretlen új viszonyok közt kezdi csak érezni elhagyatottságát. A segítő kéz akkor kétszeresen becses lesz előtte. Már az emberiesség is megköveteli tehát, hogy az állam, még a külföldön is, mindjárt a kezdet nehézségeinek közepette, kivándorolt fiainak gyámolítására siessen. De politikai, különösen nemzeti és gazdasági érdekei is parancsolják, hogy az anyaország és kivándorlottak közti kapocs fentartassók. Svájcz, Német- és Olaszországok e tekintetben is követésre méltó példával járnak elől. A svájczi kivándorlási törvény elrendeli, hogy a svájczi consulok a kivándor­lottak panaszait díjtalanul megvizsgálják, illetve jegyzőkönyvbe vegyék, továbbá a szövetségtanácsnak feladatává tétetett, hogy a költségvetésben nyert hitel korlátai közt kellőleg intézkedjék, hogy a kivándorlók a főbb indulási és érkezési kikötők­ben segélyben és tanácsban részesüljenek. A kivándorlásról 1897. évben alkotott német birodalmi törvény egyik főczól­ját képezte, mint ezt indokolása mondja: az anyaországnak fokozott mértékben való gondoskodása a kivándorlókról, azoknak a külállamban való letelepülésük után is. Ezek érdekeinek védelmét a birodalom külföldi képviselőire és consulaira bizza, kik mellé szükség esetén külön biztosok, kisegítő közegek alkalmazhatók. (41. §. 3. bekezdés.) E tekintetben a consuloknak utasítás is adatott ki. Még messzebb menő rendelkezéseket tartalmaz az 1901. évben alkotott olasz törvény. (12. ez.) E szerint azokban az államokban, a melyekbe az olasz kivándorlás főleg irá­nyul, a külügyminister az illető állam kormányának beleegyezésével segélyző, tuda-

Next

/
Oldalképek
Tartalom