Képviselőházi irományok, 1901. VI. kötet • 149-177., XXVI-XLVI. sz.
Irományszámok - 1901-153. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése, az országgyüléshez, a sziszek-caprag vrginmosti helyi érdekű vasut engedélyezése tárgyában
153. szám. 49 okot, a helyi viszonyoknak és a még egyébként figyelembe jövő körülményeknek megfelelő irányban a pályatengelyre ferdén álló műtárgyak lesznek tervezendők és építendők. Ferde műtárgyaknál az előírt tiszta nyilas nem a pályatengelyben, hanem mindig az illető átereszek vagy hidak tengelyvonalára merőlegesen mérve értetik. Általában a pálya testébe beépítendő műtárgyak mindenütt ott, a hol a kellő szerkezeti és átfolyási, illetve átjárási magasság rendelkezésre áll, vagy az a műtárgyak csekély eltolásával, illetőleg az azok alatt elvezetendő vízfolyások, utak stb. még megengedhető áthelyezésével vagy lemélyítésével elérhető és ha esetenként különleges helyi körülmények vagy más alapos okok nem teszik kívánatossá avagy szükségessé, hogy úgynevezett nyilt szerkezetű műtárgyak alkalmaztassanak, mint fedett vagy boltozott átereszek — és pedig kőből vagy téglából — a pályaszintül számított legalább 0'6o méter magas felültöltéssel állítandók elő; azonban ilynemű műtárgyak helyett — ha azok csak csekélyebb mennyiségű és magasságú viz levezetésére szolgálnak — bezárólag l'o méter nyilasig és legalább 0'8o méter magas felültöltéssel, beton vagy vascső átereszek is lesznek építhetők, melyek — a szükséghez képest — homlok- és szárnyfalakkal, valamint a talaj- és egyéb helyi viszonyoknak megfelelő külön alapozással látandók el. A nyilt vasúti műtárgyak hidfői és szárnyai kőből vagy téglából falazva, hordszerkezetei pedig bezárólag 2'o méter nyilasig tölgyfából és ennél nagyobb nyilasoknál vasból létesítendők. A különböző nemű műtárgyak falazatainak azon részei, melyek feltétlenül kőből lesznek előállítandók, az illető szabványokban vagy építési részlettervekben fognak megjelöltetni, esetleg pedig rendeletileg megállapíttatni. A szabvány rajzok vagy építési részlettervek megállapításaihoz, avagy az elrendeléshez képest, különösen nagyobb nyilásu vagy magasságú, valamint állomások és kitérők közelében fekvő műtárgyak is megfelelő korlátokkal látandók el. A nyilt vasúti átereszek és hidak hordszerkezetei általában 6000 kilogramm keróknyomás és a szabályszerű terhelési Séma, illetve igénybevételek alapulvételével számítandók és szerkesztendők. Oly vonalrószeken, a melyeken elsőrendű vasúti felépítmény lesz alkalmazandó, a pályatest cs a vasúti műtárgyak is elsőrendű vasutaknak megfelelően állítandók elő. Támasztó- és bélésfalak építéséhez kő- vagy téglaanyag használandó. A szerint, a mint az — tekintettel a czélra és rendeltetésre, valamint a számba jövő egyéb körülményekre — megengedhetőnek fog találtatni, ilynemű kőfalak, úgyszintén kőburkolatok, esetleg habarcs nélkül, szárazon is lesznek rakhatók. Pályaáthidalások, hidfői és szárnyai, valamint esetleges pillérei ós boltozatai a menynyiben ilynemű műtárgyak az engedélyezett vasúton egyáltalában kivitelre kerülnének — kőből vagy téglából falazva, hordszerkezetei pedig — a netalán előforduló esetekben történendő' megállapításhoz, illetve elrendeléshez képest — fából vagy vasból lesznek előállítandók; megjegyeztetvén, hogy fahordszerkezetek mellett, pillérek helyett, falazott lábazatokra állítandó fajármak is alkalmazhatók. Közutak átvezetésére szolgáló pályaáthidalások tervezésénél és építésénél — különösen a hordszerkezet számításánál alapúi veendő terheléseket, valamint a hidpálya elrendezését és szerkezetét illetőleg — az érintett közutak műtárgyaira nézve érvényben álló szabályok és szabványok is figyelembe veendők lesznek. Pályaáthidalások, valamint támasztó ós bélésfalak azon részei, melyek feltétlenül kőből lesznek készítendők, az illető szabványokban vagy építési részlettervekben fognak megjelöltetni, esetleg pedig rendeletileg megállapíttatni. Képvh. iromány. 1901—1906. YI. kötet. 7