Képviselőházi irományok, 1901. I. kötet • 1-28. sz.

Irományszámok - 1901-8. Szederkényi Nándor képviselő és társainak válaszfelirati javaslata

42 8.. szám. igy különösen, hogy megszüntettetik a választói kerületek között való nagymérvű aránytalanság, hogy a szavazati jog a maihoz mérten a polgároknak sokkal nagyobb körére kiferjesztetik és a községenkint való szavazás behozatik. Ezt a kérdést oly kiváló fontosságúnak Ítéljük, hogy úgy az ország, mint a parlament nyugalmát látjuk biztosítottnak ezen reformok idejekorán való behozatala által. Mert lehetetlenségnek tartjuk, hogy úgy a közvélemény, mint az ellenzék a legerélyesebb intézkedésekre ne lássa magát kötelezettnek akkor, ha ebben az irányban a kormány továbbra is csak az eddigi habozó és halogató eljárást látná jónak követni. Felséged az ország gazdasági helyzetére irányította elsősorban figyelmünket. És méltán. Nagyobb fontosságú föladatot ezidőszerint képzelni sem lehet. De itt is azt kell tapasztalnunk, hogy Felséged kormánya tartózkodott megjelölni azokat az eszközöket, a melyeket minden áron meg kell ragadni, hogy a nemzet az örvény széléről visszatartassék. Égbe kiáltó vétek, a mit ezzel a nemzettel az utolsó évtizedek alatt elkövettek. Ez egy tőke nélküli földmívelő-ország, a mely valójábaa még natural-gazdaságot folytat. Erre az agrikultur-államra olyan terheket raktak reá, a minőket a szomszédos tőkegazdag államok viselnek. Reá rakták egy modern állam minden terhét és reá rakták főleg a militarizmus képtelen terheit azon ürügy alatt, hogy miután »máshol is igy van«, az elöl kitérni nekünk sem lehet. Pedig nincs igy, mert sem Anglia, sem az Egyesült-Államok, sem Svájcz, sem más, főleg kicsiny államok ilyen őrületes terhekbe bele nem mennek. De igy van igenis Németországban, a mely, hogy megtarthassa Elszász-Lotharingiát és védekezhessék a franczia revanche lehetősége ellen, a végletekig fejlesztette — Francziaországgal egyetemben — hadikészültségét. Megérzi azt még Németország is, de a mit az megtehet vagyonosságával és tőkebőségével a nélkül, hogy romlását idézné elő, egy szegény, elmaradott íöldmívelő-ország azt meg nem teheti. Körülbelül 180 millió korona az a teher, a mit egymagának Magyarországnak a hadikészültségre évenkint fordítania kell. Ennyit von el évről-évre gazdaságától, kultúrájától, iparától és elvonja azt a rettenetes munkaerőt, a mit emberanyagban a katonai szolgálat állandóan leköt. Máshol a katonai költségek javarészé megtérül az ipari fejlődés révén, sőt a fejletlenebb országok hadügyi felszerelései is azon gazdagabb államok iparát szolgálják és táplálják. Nálunk azonban nincs semmi kárpótlás. Határaink a fejlett iparállamok felé nyitvák, és igy minden fejlődésünket megakasztja és lehetetlenné teszi azoknak előrehaladt ipara, virágzó kereskedelme, tőkegazdasága és berendezett hitelszervezete. Reánk nem várhatott más ezen az utón, csak a pusztulás. Rövid három évtized alatt az állam több mint ötmilliárd korona adósságot volt kénytelen magára vállalni, az egyesek és községek adósságai ezt azt összeget csaknem meghaladják. Ma már mindenki tudja és mindenki érzi azt az óriási válságot, a melybe Magyarország belesodortatott. És még ma sem akarják megragadni az eszközöket, a melyekkel a rettenetes bajokon segíteni lehetne. Az államélet minden terén a legönzetlent bb és a legmesszebbmenő takarékosságot kell kifejtenünk, és könnyitenünk kell minden téren az adózó népnek terhein. Hozzunk áldozatokat mindannyian és egy nagy lemondásban és önfeláldozásban olvadjon egybe e válságos időben az egész nemzet! Haladéktalanul le kell szállítani úgy a földadót, mint a rendkívül igazságtalan és túlcsigázott fogyasztási adót, hogy a népnek legalább megélhetése biztosíttassák és további pusztulása meg legyen akadályozva.