Képviselőházi irományok, 1896. XXXVIII. kötet • 1078-1079., CD-CDXVI. sz.
Irományszámok - 1896-CDXIII. A képviselőház házszabályai
CDXTII szám. 157 ülés nem fog tartatni, az elnök az ülés napját úgy köteles kitűzni, hogy a kivánat szóbeli kijelentésének vagy az irott nyilatkozat átnyujtásának napját követő tiz nap valamelyikén az ülés megtartassék. Az ülésezés felfüggesztésének a ház által elrendelt minden más eseteiben, az ülés az irott nyilatkozat átnyujtásának, vagy a kivánat szóbeli kijelentésének napjára következő négy nap valamelyikére tűzendő ki. 2B3. §. Az elnök a tanácskozási rend érdekében mindig szólhat, sőt ha a tagok attól eltérnének, köteles szólani, őt ezen beleszólásban gátolni nem szabad. De ha a tárgy érdeme mellett vagy ellene akar szólani, az elnöki széket egyik alelnöknek engedi át és azon tárgy bevégeztéig nem foglalhatja el azt ismét. Ha azonba,n az elnök vagy alelnökök, az államköltségvetós feletti általános vitában részt vesznek, vagy a ministeri tárczák valamelyikének egyes részletéhez hozzászólnak, ez nem zárja ki, hogy az ezek feletti határozat kimondása után az egyes ministeri költségvetéseknek, valamint azon ministeri költségvetés többi részletének tárgyalása alatt, az elnöki széket elfoglalhassák. 254. §. Az elnök csak a szavazatok egyenlősége esetén szavaz. 255. §. Ha a ház valamely tagja a rendet zavarja, az elnök őt névszerint is rendre utasithatja. Ezen rendreutasitás ellen felszólalni, azt visszautasitáni, vagy vita tárgyává tenni nem szabad. Ha az illető tag a rendzavarást folytatja ós rögtöni intézkedés szüksége nem forog fenn, valamint az elnök iránti engedetlenség egyéb eseteiben az elnök kérdésére a ház vita nélkül egyszerű szavazással utasithatj mentelmi bizottságot, hogy a ház további intézkedése iránt 24 óra alatt javaslatot tegyen. A mentelmi bizottság javaslata ily esetben a háznak ünnepélyes megkövetésére, vagy a jegyzőkönyvi megrovásnak a hivatalos lapban és az illető képviselő választó-kerületében falragaszok által eszközlendő közzétételére, sőt ismétlés esetében határozott tartamú időleges kizárás elrendelésének véleményezésére terjedhet. A mentelmi bizottság véleményes jelentésót a ház közvetlen tárgyalás alá veszi és a bizottság többségi s esetleg kisebbségi előadójának is meghallgatásával, az előterjesztett javaslatok fölött vita nélkül egyszerű szavazással határoz. Ezen tárgyalásban az illető képviselő részt nem vehet. Ugyanezen eljárás követendő azok ellenében, kik ellen a 221. §. rendelkezése szerint a jegyzőkönyvi megrovás már alkalmazva lett és ugyanazon ülésszak tartama alatt azon hibát újból elkövetik. 256. §. Az elnök a ház ülését 5 —10 percznyi időre bármikor felfüggesztheti. Ha az ülésben folytonos rendzavaró lárma és nyugtalanság uralkodik, melyet az elnök nem képes lecsillapítani, az elnök kinyilatkoztatja, hogy az ülést fel fogja függeszteni. Ha a csend ezután .sem áll helyre, az elnök az ülést bizonyos időre, mely egy óránál hosszabb nem lehet, felfüggeszti.