Képviselőházi irományok, 1896. XXXVIII. kötet • 1078-1079., CD-CDXVI. sz.
Irományszámok - 1896-CDXIII. A képviselőház házszabályai
CDXIII. szám. 145 haügúlag vagy a szavazatok mily többségével hozatott; 4. az előkészitő eljárásban felmerült s a bizottság, illetve a bíróság által megállapított költségek összege, valamint az, hogy ebből a Ház pénztára mennyit előlegezett; 5. az itélő-bizottság tárgyalásához előadóként kiküldött bizottsági tag neve. A jegyzőkönyvhöz melléklendők különösen az érdekelteknek Írásbeli előterjesztései, az érdekeltek által bemutatott, valamint a bizottság által beszerzett okiratok eredetben, vagy hiteles másolatban, esetleg hiteles kivonatban, idegen nyelvű okiratok egyszersmind hiteles fordításban is; továbbá a bizottság egyes tagjai által a bizottság határozata vagy a bizottság eljárása ellen bejelentett és írásba foglalt különvélemény. 169. §. Az előkészitő eljárás befejezése után a bizottság elnöke jelentést tesz a Ház elnökének. 170. §. A Ház elnöke a jelentést a Ház legközelebbi ülésén előterjeszti, s az itélő-bizottság kisorsolását a 8 nap letelte után tartandó s naptárilag megjelölendő ülés napirendjére tűzi ki; egyúttal kijelenti, hogy az ügy tárgyalása az itélő-bizottság kisorsolása után azonnal meg fog tartatni. A kisorsolás és tárgyalás napjáról a Ház irodája a bejelentőt és az illető képviselőt, úgy a névjegyzékbe foglalt képviselőket külön meghívókkal posta utján térti-vevény mellett haladéktalanul értesiti. 171. §. A képviselőház elnöke minden ülésszak elején a bizottságok megválaszKÉPVH. IROMÁNY. 1896—1901. XXXVIII tása után az igazolt képviselők sorából névjegyzéket állit össze, mely 80 képviselő nevét tartalmazza és e névjegyzéket a Háznak tudomására hozza. A Ház elnöke a névjegyzék összeállítására nézve, csak a Ház külön határozata folytán — helyettesíthető. Ezen helyettesítésnek azonban csakis akkor van helye, ha az elnök a névjegyzék összeállításában elhárithatlan akadály által gátolva van. A ministerek, államtitkárok, a Ház alelnökei és az összeférhetlenségi állandó bizottság tagjai a jegyzékbe föl nem vehetők. A kisorsolásra kitűzött ülésben e névjegyzékben foglalt képviselők közül az elnök az itélő-bizottság 12 rendes és 3 póttagját kisorsolja. A kisorsolás akként történik, hogy a névjegyzékbe foglalt 80 képviselő nevét tartalmazó szekrényből az elnök a neveket egyenként a Ház nyílt ülésén kisorsolja s ezeket külön-külön felolvasva, a Ház jegyzőjének a nevek följegyzése végett átadja. Ezután pedig a Ház jegyzője kihúzza ós fölolvassa a szekrényben visszamaradt nevekét. Ha a kisorsolt képviselők közül valamelyik nincs jelen, a sorsolás addig folytatandó, mig a 12 rendes és 3 póttag a jelenlevőkből kikerül. A kisorsolt képviselő azt a körülményt, hogy reá nézve a Házszabályok 151. §-ában jelzett kizárási okok valamelyike fenforog, nevének kisorsolásánál nyomban bejelenteni tartozik. 172. §. A névjegyzékben foglalt képviselők a kisorsolás alkalmakor jelen lenni tartoznak. A kisorsolt képviselő a megbízást elfogadni s abban eljárni köteles. , KÖTET. 19