Képviselőházi irományok, 1896. XXXVII. kötet • 1057-1077., CCCLXXXIV-CCCXCIX. sz.

Irományszámok - 1896-1062. Törvényjavaslat a közsegélyre szoruló 7 éven felüli gyermekek gondozásáról

u 1062. szám. Azt, hogy a 7 éven felüli gyermek sorsáról megfelelően gondoskodjunk, megköveteli az emberies felfogás és az erkölcsi érzés is. Vagy miféle szolgálatot tettünk a humanismusnak akkor, ha a csecsemőt megmentettük, de nem akadályoztuk meg azt, hogy mint gyámoltalan gyermek később elpusztuljon? Bizonyára kívánatosabb a gyermekre nézve, ha öntudatlan csecsemő korában pusztul el, mint később, midőn már az élet tudatára ébredt. A gyermekvédelemhez fűződő nemzeti érdek is csak úgy elégithető ki, ha az erre vonatkozó actiót a későbbi évekre is kiterjesztjük, mert nemzeti szempontból a csecsemők elpusztulásának megakadályozása magában véve csak eszköz; a czél: a hasznos és életrevaló polgárok számának gyarapítása. S ez a czél csak úgy szolgálható komolyan, ha a pusztulásra szánt gyermeket nemcsak megmentjük, hanem védőkézzel őrködünk felette mindaddig, a mig önerejéből küzdhet meg az élettel. De minden egyéb mozzanatot figyelmen kivül hagyva, a helyes állami gazdálkodás szempontja is ellene szól annak, hogy a 7 éven felüli gyermekek gondozásának ügyét a mai állapotban hagyjuk. A 7 éven aluli gyermekek gondozásának ellátása az államnak ma két millió koronát meghaladó összegbe kerül; ennek a költségnek nagy része elfecsérelt pénz lenne, ha a gyermekvédelmet 7 éven felül nem folytatnók, s a megmentett gyermekekre a valószinű elzüllés vagy teljes elpusztulás várna. Ez a törvényjavaslat, melyet most van szerencsém előterjeszteni, e szerint folytatása és betetőzése az 1901 : VIII. t.-czikkben foglalt intézkedéseknek s a két törvény csak együtt, egymást kiegészítve fogja a gyermekmentés ügyét hathatósan szolgálhatni. Bár a gyermekvédelemnek ilyen magasabb életkorig való kiterjesztése szinte önmagát igazolja: legyen szabad néhány külföldi állam példáját is felhoznom a mellett, hogy a gyermekvédelem nem állhat meg azon az életkoron alól, mely meghozza az önálló keresetre való képességet. így például Svájczban az 1896. évi deczember 28-diki törvény elrendeli, hogy az árva gyermekek 3 éves koruktól 16-ik életévükig magánosoknál vagy intézetekben helyeztessenek el. A párisi lelenczintézet 21 éves korukig viseli gondját az elhagyott gyermekeknek. Poroszországban legújabban, ezen év április hó 1-én lépett életbe az 1900. év július 2-iki »Fürsorge Erziehungs-Gesetz«, a mely szerint minden kiskorú, ki 18. évét még be nem töltötte, neveltetése végett eilátásban részesül, ha elzüllés veszélyének van kitéve, ha bűnlettet követett el, melyért büntetőjogi felelősségre nem vonható, vagy ha szülei neveltetni képtelenek. Oroszországban, mely egyébként a lelenczügy gondozásának legnagyobbszeru példáját mutatja, a fiukat 21, a lányokat 18 éves korukban bocsátják el az intézetekből stb. Hazánkban a helyzet a következő: Az elhagyott gyermekek gyámolitásának ügye lényegében a szegényügyi administratio egyik kiágazása s így ennek gondozása már az 1886 : XXII. t.-cz. 145. §-a értelmében első sorban a községek feladata. Az 1898 : XXI. t-ez. 3. §-a a 7 éven aluli talált, valamint hatóságilag elhagyottaknak nyilvánított gyermekek gondozásának, ápolásának és nevelésének terhét levette a községek vállairól és állami feladattá tette. E feladatnak gyakorlati megoldásáról az 1901 : VIII. t.-cz. intézkedett. A 7 éven felüli talált "és elhagyott gyermekek gondozásának terhe azonban továbbra is a községekre maradt. (1898 : XXI. t.-cz. 8. §. b) pont.) Igaz, hogy ma, midőn a 7 éven aluli gyermekek gondozását az 1898 : XXI. t.-cz. teljesen átvette a községtől az »országos betegápolási alap« számlájára, a községtől elvárható lenne, hogy az eddiginél nag\obb buzgalommal fogadja oltalmába a 7 éven felüli gyermeket. A feladatnak egyedül a községekre való utalása azonban mégsem biztosítja a czél elérését. A községi közsegélyezés mai szervezetlensége s ama közönyösség mellett, mely ezen a téren mindennapi, semmiesetre sem nyugodhatunk meg abban, hogy a 7-ik életévét betöltött