Képviselőházi irományok, 1896. XXXVI. kötet • 1040-1056., CCCLXXIII-CCCLXXXIII. sz.

Irományszámok - 1896-1049. Törvényjavaslat a közigazgatási eljárás egyszerűsítéséről

164 1049. szám. hatályának ezeken s egyéb törvényeken, ministeri rendeleteken és szabályrendeleteken alapuló korlátozásait, melyeket az illető ügyek különleges természete s ebből folyólag a végrehajtásnak gyakran halasztást nem tűrő sürgős volta tesznek szükségessé, a jövőre nézve is fenn kellett tartani. A határozatnak nyomban való foganatosítását azonban fontos közérdek vagy a halasztásban rejlő közveszély avagy helyrehozhatatlan kár elhárításának szüksége gyakran elkerülhetetlenné teheti akkor is, ha egyébként a fennálló szabályoka jogerőre emelkedés előtt való végrehajtást nem engedik meg. Erre ezentúl annyival inkább szükség lehet, mert az egységes felebbviteli határidőnek 15 napban való megállapítása folytán a felebbvitel határideje jelentékenyen hosszabb lesz több olyan esetben, melyben a határidő ma az ügy sürgősebb természete miatt rövidebbre van szabva. Ezért meg kell adni a hatóságnak azt a jogot, hogy ily esetekben a határozat végrehajthatóságát önjogánál fogva is megállapíthassa. A végből azonban, hogy a fél ezen körülményről már eleve tájékozódva legyen s hogy egyúttal a hatóság ezen kivételes eljárásának indokáról már magában a határozatban köteles legyen számot adni, a végrehajthatóságot ilyenkor a határozat záradékában világosan és indokoltan ki kell fejezni. 9. §. Igazolás. A 9. §. az igazolási kérelmet, melynek úgy a rendes birói eljárásban (1881 : LIX. t.-cz. 61. §., 1893: XVIII. t.-cz. 189. §., 1896 : XXXIII. t.-cz. 463. §.), mint a közigazgatási birói eljárásban (1896 : XXVI. t.-cz. 99. §.), sőt némi részben a rendes közigazgatási eljárásban (v. ö. 1889 : XXVIII. t. ez. 13. §.) jelenleg is helye van, a közigazgatási eljárás egész körére kiterjeszti. E magában véve is méltányos és okadatolt jogorvoslati eszköznek megengedése szorosan összefügg a törvényjavaslat 5. §-ával, mely az elkésett felebbvitelnek hivatalból való visszautasítását rendeli. Ezzel a törvényjavaslat azokra, a kik a törvényben megállapított határidőt elmulasztják kimondván a felebbviteli jog elvesztését, gondoskodni kellett arról, hogy azok, a kiket a felebbvitel előterjesztésében elháríthatatlan akadály gátolt, joguk érvényesítésétől önhibájukon kivül végleg el ne üttessenek. Az igazolás lényege abban áll, hogy a mulasztó félnek alkalom nyujtatik arra, hogy a mulasztás okát és ennek el nem hárítható voltát kimutassa; előterjesztésének joga természetesén azt illeti meg, a ki a felebbezés vagy felülvizsgálati kérelem előterjesztésére jogosult lett volna, vagyis az érdekelteket. Az igazolásnak az »elhárithatatlan akadály« eseteire szorításával a törvényjavaslat az 1896: XXVI. t.-cz. 99. §-át követi. Miben állhat az elháríthatatlan akadály, az egyes esetekben a hatóságok fogják megítélni. Mindenesetre kívánatos azonban, hogy az igazolás elfogadása ne csupán a szorosan vett vis major eseteire szorítkozzék, hanem a hatóságok a tényleges viszonyokból folyó egyéb akadályokat (pl. ha a felet elszigetelt helyzete, a hatóság székhelyétől távol folytatott tevékenysége megszakításával járó helyrehozhatatlan kárnak veszedelme tartotta vissza a felebbvitel kellő időben való előterjesztésétől) szintén méltányos figyelembe vegyenek. Bár a törvényjavaslat a felebbvitel határidejére és előterjesztésének helyére vonatkozólag rendkívül egyszerű és könnyen megjegyezhető szabályokat kivan életbeléptetni, nem tekinthető kizártnak, hogy főként egyszerű, tanulatlan emberek azért mulasztják el a felebbvitel