Képviselőházi irományok, 1896. XXXIV. kötet • 980-1017. sz.

Irományszámok - 1896-994. A zárszámadás-vizsgáló bizottság jelentése, az 1899. évi állami zárszámadásról

994. szám. 67 Az állami számvevőszék saját kiküldöttei által a belügyi, pénzügyi, kereskedelemügyi, földmívelésügyi, vallás- és közoktatásügyi, igazságügyi és honvédelmi ministeriumok ügykörébe tartozó több hivatalnál és közegnél tartott helyszíni vizsgálatot. Ezen adatok felsorolása után még felemliti és a képviselőház tudomására hozza a bizottság: 1. hogy az 1899. év második felében a pénzügymmisterium kezelése alatt volt mező­gazdasági birtokok az azokhoz tartozó jogokkal együtt ós az összes telepítések a földmívelés­ügyi tárcza körébe, — s viszont az utóbbi ministerium kezelése alatt volt hidak, révek, kompok és vámszedési jogok a pénzügyi tárcza körébe átadattak ugyan, azonban a kiadások és bevételek nem az utalványozó hatóságok szerint számoltattak el a földmívelésügyi, illetve pénzügyi tárcza keretében, hanem a költségvetésnek megfelelően azon fejezet, illetve rovat körében, mely alatt a hitel eredetileg.megszavaztatott; 2. hogy a tanári és hivatalnoki vegyes szolgálati idő arányos számításánál a nyugdíj kiszabása körüli eljárás rendeztetett és egyöntetüleg szabályoztatott; 3. hogy az állami vasutak központi telekkönyve 1899. évben a morvavölgyi vasútra nézve életbe lépett és a magyar állam és az alvincz-nagyszeben-vöröstoronyi vasút részvény­társaság együttes tulajdonjoga a nagyszeben-felek, olthid-vöröstoronyi vasútra nézve bekebelez­tetett, ellenben az 1888. évi XXXII-ik és az 1892. évi XXI. t.-cz. alapján beváltott állami adósságokra vonatkozó zálogjog az állami vasutak központi telekkönyvében még nem töröl­tetett és a conversio folytán kibocsátott új kölcsönök bekeblezése sem történt meg; 4. hogy az aldunai Vaskapunál és az ottani többi zuhatagnál létezett hajózási akadályok eltávolítására az 1888. évi XXVI., az 1892. évi XXXII. és az 1895. évi XVI. törvényczikkek­kel engedélyezett összes munkálatok teljesen be vannak fejezve és az engedélyezett hitelekkel szemben 1899. év végével mutatkozó hiteltúllépés az állami, zárszámadásban az átmeneti kiadások VII. fejezete alatt mint előirányzat nélküli kiadás számoltatott el és végül: 5. hogy az alapok és alapítványok ellenőrzésének ügye még mindig be nem fejeztetett, a ministerelnök úr azonban a bizottság előtt azon megnyugtató kijelentést tette, hogy annak rendezését maga részéről is óhajtván, azt siettetni fogja. Felhívja továbbá a bizottság az országgyűlés figyelmét azon körülményre, hogy az átfutó kezelésben előforduló nagy összegek elszámolása és évközben való ellenőrizhetése iránti intézkedések-még mindig nem oldattak meg; továbbá kívánatosnak tartja a bizottság, hogy az egyes ministeriumok az előlegeket minél szűkebb körre szorítsák és azokról részletes ki­mutatásokat közöljenek és végül hogy a kegyelmi nyugdíjak lehetőleg mérsékeltessenek. A bizottság a zárszámadás részletes felülvizsgálata után készséggel ad elismerésének kifejezést a kormány irányában, hogy az állami háztartás egyensúlyát fentartotta, továbbá az állami számvevőszéknek, illetve annak elnökének, hogy jelentéseiben nemcsak az egész kezelés eredményeiről, de különösen az állami főbb jövedelmi ágak kezeléseiről oly kimerítő és rész­letes kimutatásokat szolgáltatott, hogy általuk az egész kezelés áttekinthetőbbé válik és hogy a zárszámadásokban oly lényeges módosításokat eszközölt, melyek által az ellenőrzés töké­letesittetett. Ezek után a bizottság kijelenti, hogy az 1899. évi VIII. t.-czikkből mutatkozó összes eltéréseket beható vizsgálat után indokoltaknak tekinti. Mindezekből pedig kifolyólag a bizottság a következő határozati javaslatot terjeszti elő és kéri annak elfogadását, u. m.: 9*

Next

/
Oldalképek
Tartalom