Képviselőházi irományok, 1896. XXIX. kötet • 827-854., CCXCVII-CCCXVIII. sz.

Irományszámok - 1896-847. Törvényjavaslat a termelők és a dohánykertészek közötti jogviszonyok szabályozásáról

162 847. szám. Itt megjegyzem, hogy beható megfontolás tárgyává tettem azt a kérdést, nem volna-e helyén való a dohánykertészek elbocsátásának időpontját meghatározni. Kétséget nem szenved, hogy ez igen czélszerű intézkedés volna a termelők s azon dohánykertészek érdekében, a kik uj szerződést is köthetnek. Mégis mellőzendőnek kell tartanom e kérdés szabályozását mindaddig, mig a gazdasági cselédekre nézve is nem lesz az elbocsátás időpontja egységesen szabályozva, még pedig — eltekintve az országban divó különböző szokástól, — azért, mert ha csak a dohánykertészekre nézve lenne egységes időpont megjelölve, a szerződés nélkül maradt dohánykertészek nem kaphatnának cselédszolgálatot, viszont a szolgálatból kilépő cselédek nem szerződhetnének el dohánykertészekül. 4. §. A felek szerződési szabadságát a 4. §. nem érinti, csupán azt irja elő, hogy mire nézve kell a feleknek megáüapodniok. Azt nem mondja-ki a §., hogy például a termelő köteles előleget adni, csak azt kívánja meg, hogy a felek megállapodjanak arra nézve, hogy lesz-e igénye s mily időszakokban a kertésznek az előlegre. A kérdések, melyekre nézve a felek megállapodását megköveteli a §. épen azok, a melyek miatt ma a legtöbb perlekedés támad s a hiányos megállapodások mellett ma alig-alig lehet a vitát eldönteni. A javaslat a felek megállapodásának határozott kitüntetését a szerződésben azért kívánja meg, hogy ezeknek a perlekedéseknek eleje vétessék. Az 5. §. a termelés érdekében állítja fel azt a szabályt, hogy a dohánykertész olyan munkára, mely a dohánytermelés hátrányával járna, nem vállalhat kötelezettséget. A második bekezdésében foglalt intézkedés pedig egy itt-ott felpanaszolt visszaélést s illetőleg a visszaélésre lehetőséget adó szokást akar megszüntetni. Gyakori az az eset, hogy a dohánykertész a szerződés szerint kötelezve van arra, hogy a dohánytermelésen felül más munkát is végezzen, de az ilyen külön munka díjazása nincsen meghatározva. Ily szerződési megállapodásnak legtöbb esetben viszály a vége, mert vagy a termelő él vissza a helyzettel s aránytalanul kevés munkabért állapit meg, vagy pedig a dohánykertész használja fel a szerződési megállapodás hiányát s még akkor is, ha megfelelő díjazást kap, elégületlen és perlekedik. Ezt a helyzetet kívánja a javaslat tisztázni, kimondván, hogy más megállapodás hiányában olyan bért kell fizetni, mint a milyet olyan munkáért a legközelebbi községbén rendszerint fizetnek. A 6. §. szintén az ilyen sok keserűséget okozó vitáknak akarja elejét venni. Nem egy dohánykertész szerződésébe benne van az a feltétel, hogy még a dohánytermelés hátránya nélkül teljesíthető munkára sem szabad másnál vállalkoznia. Az ilyen feltételnek az a következménye, hogy a kertész bizonyos időben tétlenül kénytelen lenni, ha csak a termelő más munkára önként nem alkalmazza. Mivel sem a termelőnek, sem a dohánykertésznek nem érdeke az, hogy a mikor a dohánytermelés azt megengedi, — s annak minden veszélyeztetése nélkül dolgozhatnék a kertész, akkor tétlenül legyen, — a javaslat azt állapítja meg, hogy csak abban az esetben szabad a kertészt az idegen munkaadótól eltiltani, ha maga a termelő biztosit neki megfelelő munkát. A 7. §. azt a szokást akarja kiküszöbölni, hogy a dohánykertésztől a termelési épületek, eszközök használatáért díjat szedjenek. Szokás például itt-ott a pajta használatáért pénzbeli szolgáltatást követelni. Annak fejtegetése, hogy a termelési eszközök használatának megfizetése jogos-e vagy sem, felesleges, mert akár jogos az, akár nem, kétségtelen, hogy minden esetre sok bajnak okozója, mivel a dohánykertész a használatért fizetett díjat mindig igazságtalanul megszabottnak fogja tartani. Helyesebb tehát, ha a felek szerződéséből kitiltjuk azokat a pontokat, melyek a viszony elmérgesitésére vezetnek. Ez a tilalom elvégre anyagi veszteséget nem jelent a termelőnek. Mert ha az az álláspontja, hogy helyes a termelési eszközök használatáért szolgáltatást követelni s nem helyes azokat ellenszolgáltatás nélkül átadni, sokkal tisztázottabb, minden gyanúsítást és visszaélést kizáró módon alkaima van anyagi érde/•