Képviselőházi irományok, 1896. XXVIII. kötet • 788-826., CCXC-CCXCVI sz.

Irományszámok - 1896-795. Törvényjavaslat az 1893. évi IV. törvényczikk némely intézkedéseinek kiegészitéséről

795. szám. 47 önhibájuk nélkül tényleg oly mérvű adóhátralékkal lennének megterhelve, melyet megfizetni anyagi romlásuk néJkül alig volnának képesek. Hozzávetőleges számitások tétettek ebben az irányban (mert hiszen egészen pontos adatok e részben alig szerezhetők), és ezen számitásokból kitűnik, hogy például egy 2.000 korona évi fizetéssel biró államvasuti tisztviselőnek csupán a községi adóhátraléka a lefolyt öt évről tenne: Aradon . . 79 korona 50 fillért Budapesten 48 » — » Debreczenben .'...' 57 » 75 » Győrött 87 » — » Kaposvárott 90 » — » Szatmáron 132 » — » Szegeden 75 » — » Szolnokon 136 » 50 » Szombathelyen .......... 82 » 50 » Ez a teher önként érthetőleg még emelkedik, ha az esetleges törvényhatósági, valamint az útadó ősszegét és a közmunka tartozásjárulékait is figyelembe veszszük; mely köztartozások mennyiségére nézve azonban pontos kimutatások rendelkezésre nem állanak. A kormány, mihelyt ezzel az ügygyei foglalkozni kezdett, azonnal tisztában volt azzal, hogy a szóban levő adó és egyéb hátralékok rendezésénél az illető szolgálati ágak alkalmazottjait támogatás nélkül nem hagyhatja; mert számolnia kellett azzal a messze kiható nyugtalansággal és elkedvetlenedéssel, melyet a hátralékok behajtása az illető alkalmazottak körében előidézhetne. A mi nevezetesen az államvasuti és gyári alkalmazottakat illeti, ezek tekintetében a kibontakozás módozataival annál komolyabban foglalkozni kellett, mert a szolgálat ezen ágaiban a hátralékok kíméletlen behajtása esetleg káros következményekre vezethetne. A kibontakozásnak azt a módját, mely a közvetlen segélynyújtásban, vagyis az adóhátralékoknak az illető üzemek terhére való elvállalásában állana, nem találta a kormány választandónak egyrészt azért, mert ezen eljárás a költségvetést igen jelentékeny, ma még megközelitőleg se hozzájelezhető több-kiadással terhelte volna meg; másrészt ez a megoldási módozat első sorban elvi okokból elejtendő volt. Az alkalmazottak adótartozásainak az állam terhére való elvállalása ugyanis elvileg ellenkeznék azzal a felfogással, melyet az állam ebben a kérdésben kezdettől fogva követ; s ezen elvi állásponttal szemben kivételesen se engedhető meg, hogy az alkalmazottak egyes kategóriái bármely adó alól az állam terhére mentesittessenek. Másfelől elvileg abban a nézetben van a kormány, hogy az a kedvezmény, melyet az 1893. évi IV. t.-cz. 15. §-a a szorosabb értelemben vett állami tisztviselőknek stb. megadott, a viszonyok analógiájánál és az indokok azonos voltánál fogva, meg nem tagadható az alkalmazottak azon részétől sem, melyek a törvény 21. §-a szerint külön intézkedések alá esnek. Elvi és jogi szempontokon kivül a kérdés gyakorlati oldalának megvizsgálása is erre a felfogásra vezet. A 21. §-ban felsorolt állami alkalmazottak nagy része és ezek között különösen az államvasuti és gyári alkalmazottak zöme méltányosan alig vonható a helyi adók teherviselésének kötelezettségébe, mert velük szemben a törvényhatóságok, községek stb. által nyújtott ellenszolgáltatások alig kimutathatók. A vasúti és gyári alkalmazottak túlnyomó része nagyrészt a helyi hatóságok körzetén kivül, szorosan a szolgálati helyhez kötve él, és alig kerül abba a helyzetbe, hogy a községi stb, intézményeknek hasznát vegye, melyek fentartására a pótadók kőveteltetnek.