Képviselőházi irományok, 1896. XXV. kötet • 675-715 CCXLVIII-CCLXVI. sz.
Irományszámok - 1896-CCLIX. 1899. évi XXXVII. törvényczikk az Osztrák-magyar bank szabadalmának meghosszabbitásáról
368 CCLIX. szám. Az igazgatóságok kötelesek a főtanácsnak az általa kívánt jelentéseket tenni, de jogosítva is vannak hatáskörükön belül és kívül álló ügyekre nézve a főtanács nak indítványokat tenni. 41. CZIKK. Mindegyik igazgatóság az illető alkormányzóból, ennek helyetteséből és azokból a főtanácsosokból áll, a kik az illető állam polgárai. (23. czikk.) Az alkormányzó az igazgatóság üléseiben elnököl s az igazgatóság állandó képviselője. Az igazgatóság nevében ö gyakorolja a hitelnek az igazgatóság alá rendelt intézeteknél való felhasználása fölött — a kormányzó által a főtanács nevében gyakorlandó jog minden korlátozása nélkül (27. czikk) — az állandó ellenőrzést. E hatáskörében az alkormányzó jogositva van sürgős szükség esetén a megkívánt halaszthatatlan intézkedések megtételére, a melyeket a kormányzónak haladék nélkül, az igazgatóságnak pedig legközelebbi egybegyülésekor, indokolva tudomására hoz. Az ö jóváhagyását, illetőleg láttamozását igényli az igazgatóság előadójának (45. czikk), Budapesten a jelzálog-hitelosztály képviselőségének is (2. czikk), minden indítványa, jelentése és levelezése. 44. CZIKK. Minden igazgatóság rendesen hetenkint, az elnök által meghatározandó napon gyűl egybe a hatásköréhez tartozó ügyek elintézésére. Rendkivüii gyűlések a szükséghez képest az elnök, a kormányzó vagy az illető kormánybiztos intézkedése folytán hivatnak össze. Az igazgatóság határozatképességére, az elnököt is beleszámítva, négy tag jelenléte szükséges. Az igazgatóság tanácskozásainál a határozatok a jelenlevők általános szavazat-többségével hozatnak. Az elnök csak szavazat-egyenlőség esetében szavaz és szavazata döntő. Az igazgatóság határozatai az elnök jóváhagyását igénylik, hogy végrehajthatók legyenek. Jóváhagyottnak tekintendő minden határozat, a melytől az alkormányzó jóváhagyását annak az ülésnek vége előtt kifejezetten meg nem tagadta, a melyben a határozat létrejött. Az alkormányzónak fentartott hivatalos teendőket (41. czikk) az alkormányzó akadályoztatása esetén a helyettes alkormányzó teljesiti. Ha úgy az alkormányzó, mint helyettese akadályozva van, ez esetben az alkormányzó helyetteséül ideiglenesen az illető igazgatósághoz tartozó egyik főtanácsost rendeli ki. 45. CZIKK. A főtanács mindegyik igazgatóság mellé, ennek meghallgatása után, központi felügyelőül az illető államban az üzletvezetöség egy tagját s a szükséges tisztviselő- és szolgaszemélyzetet osztja be. A központi felügyelő az igazgatóság előadója és az a közeg, a ki az igazgatóság határozatait és intézkedéseit, az alkormányzó felügyelete alatt,* végrehajtja. Azon hatáskörén kivül, a mely öt mint az igazgatóság végrehajtó közegét megilleti, a központi felügyelő, mint az üzletvezetöség tagja, a főtanács által