Képviselőházi irományok, 1896. XXI. kötet • 560-600. sz.

Irományszámok - 1896-574. Törvényjavaslat az állami italmérési jövedékről

574. szám. 161 hozadékára és igy magára az államháztartás egyensúlyára is gyakorolhat. Ezért, de azért is, mert a szeszes italok fogyasztását terhelő adok egy része bizonyos esetekben az új rendszer szerint is az italmérők által lesz fizetendő, nem lesz a jövőben sem az italmérési üzletek engedélyezése kizárólag rendészeti vagy közegészségügyi teendővé. De nem is lenne helyes azt azzá tenni: mert habár a modern kor egyik legveszedelmesebb társadalmi betegségének, az iszákosságnak, korlátozása hazánkban is főfontosságú állami érdek, nem vonható kétségbe, hogy ily irányú törekvések leginkább a fogyasztási adórendszerrel kapcsolatban, annak segélyével oldhatók meg; úgy, hogy az italadók kezelése és az italmérési üzletek engedélyezése között fennálló elvitathatatlan tárgybeli és okozati összefüggés a gyakorlati életben is megvalósítandó. Ez okból fentartandőnak véltem az 1888. évi XXXV. és 1890. évi XXXVI. törvényczikkek által hazánkban meghonosított és a gyakorlatban eddigelé megfelelőnek bizonyult elvet, hogy az italmérési üzleteket, a közigazgatási hatóság meghallgatása mellett a pénzügyi hatóságok engedélyezzék. Az engedélyezés feltételeit azonban, részben a fent emiitett törvények határozmányaiból folyólag, de különösen a gyakorlati élet követelményeinek figyelembevétele mellett kifejlődött mai gyakorlattal szemben lényegesen szigoritandónak találtam. Az 1888. évi XXXV. t.-cz. ugyanis nem számolva a létező viszonyokkal, az italmérési üzletek tekintetében oly gyökeres változtatásokat akart létesíteni, a melyek talán megvalósításuk esetén sem vezettek volna üdvös eredményre; megvalósításuk azonban egyáltalában lehetetlen volt. így történt azután, hogy a törvény végrehajtása közben lépten-nyomon rést ütött azon a gyakorlati életnek a holt betűk bilincseit meg nem tűrő ereje; minek végeredménye az, az államok életében oly gyakran tapasztalt eset lett, hogy a törvény túlszigorú rendelkezései kevesebb hatást gyakoroltak, kisebb rendet teremtettek, mint a minőt egy kevésbbé szigorú, de a gyakorlati élethez alkalmazkodó és ebben végrehajtható törvény elért volna. Ezen a bajon segíteni csakis úgy lehet, ha a törvény czélszerűtleneknek mutatkozó intézkedéseit módosítjuk. Ilyen, a mindennapi élet szükségleteivel mit sem számoló s az ahhoz képest alakult gyakorlatot teljesen figyelmen kivül hagyó intézkedése az 1888. évi XXXV. t.-czikknek az, hogy az italkiszolgáltatásnak csak kéjt faját: a kimérést és a kis mértékben való elárusitást ismerte el. Kimérés alatt érti a törvény a szeszes italoknak ülő vagy álló vendégek részére az üzleti helyiségben vagy azon kivül való fogyasztásra akár nyílt, akár zárt edényekben való iparszerű kiszolgáltatását; a kis mértékben való elárusitás alatt pedig szeszes italoknak kicsiben zárt edényekben az üzleti vagy elárusitási helyiségen kivül leendő fogyasztásra való eladása értetik. Vagyis míg a törvény a kis mértékben való elárusitás fogalmát helyesen határozta meg és az ezen fogalom meghatározásának megfelelő italkiszolgáltatást, természetének egészen megfelelően, kisebb ellenőrzés alá vonta, addig minden a kis mértékbeni elárusitás fogalmának meg nem felelő italkiszolgáltatási módot a kimérés neve alatt foglalta össze. Szükségtelennek tartom ennek az álláspontnak a tarthatatlanságát bizonyítani; mert kétségtelen, hogy az italkiszolgáltatásnak az 1888. évi XXXV. t.-cz. által »kimérés« neve alá összefoglalt számos válfaja közül nem egy, természeténél fogva, inkább a kis mértékben való elárusitásoknak, sem mint a valódi korcsmai kiméréseknek megfelelő rendezésben részesítendő. Tényleg, habár a törvény azokat, mint külön kategóriákat el nem ismerte, az életben a szeszes italok kiszolgáltatásának számos olyan faja fejlődött ki, s van részben már régi időtől fogva gyakorlatban, a mely sem a kis mértékben való darusításnak, sem a szó szorosabb értelmében vett korcsmai kimérésnek nem tekinthető. Nevezetesen ilyen italárulás az, midőn kereskedő poharazással, vagyis többnyire égetett szeszes italoknak az üzlet helyiségében álló venKÉPVH. IROMÁNY. 1896—1901. XXI. KÖTET. 21