Képviselőházi irományok, 1896. XXI. kötet • 560-600. sz.

Irományszámok - 1896-571. Jelentése a m. kir. kormánynak azokról az intézkedésekről, a melyeket az a körülmény tett szükségessé, hogy egyes törvényjavaslatok 1898. végeig törvényerőre nem emelkedhettek

571. szám. • 125 legyenek arra is figyelemmel, hogy az 1899. január 1-től kezdve a gyártelepből elszál­lított czukor után métermázsánként 2 frtnyi pótadót, — a mint ez 1897-ben is történt, — utólag megfizetni tartoznak, ha a törvényhozás a kormány által alkotmányos tárgyalás végett előterjesztett törvényjavaslatot el fogja fogadni. Az előadottakból folyólag azt is jelezhetem, hogy a most szóban forgó törvényjavaslat részletes tárgyalása alkalmával a javaslatba oly rendelkezés felvétele fog inditványoztatni, a mely szerint a törvény hatálya kiterjedne mindazon intézkedések érvényére, a melyek az 1897. év végéig érvényben volt törvényes intézkedéseknek megfelelő állapotok tényleges fen­tartása érdekében tétettek és a mely szerint a czukor a felemelt adótétel alapján utólag meg fog adóztatni. Végül nem válhatott törvénynyé 1898. végéig a Magyarország és Horvát-Szlavon­Dalmátországok között az 1889. évi XL. t.-cz. értelmében létrejött pénzügyi egyezmény hatá­lyának ujabb meghosszabbításáról szóló és a pénzügyminister által 1897. évi november hó 21-én beterjesztett törvényjavaslat. E tekintetben külön intézkedést a kormány nem tett, a folyó administratió egyes tényeit azonban addig, a míg a törvényhozás intézkedni fog, jóvá­hagyás reményében, a melyre nézve a törvényjavaslat részletes tárgyalása alkalmával abba rendelkezés szintén felveendő lesz, oly módon szándékozik intézni, a mely az 1898, végéig érvényes állapotoknak megfelel. A közösöknek elismert állami ügyek költségeihez való hozzájárulás arányának ideiglenes megállapításáról szóló törvényjavaslat Ő császári és apostoli királyi Felségének az 1867. évi XII. t.-cz. 21. §-a alapján 1898. évi deczember hó 30-án kibocsátott legfelső kézirata folytán tárgytalanná vált. Végezetül van szerencsém még '/. alatt bemutatni az állami számvevőszéknek az állam­háztartás vitelének az 1898. év végén túl leendő számvevőszéki ellenőrzése tárgyában az országgyűlésnek tett jelentését. Kelt Budapesten, 1899. évi január hó 1-én. Báró Bánffy Dezső s. k., m. Ttir. ministcrelnöJc.

Next

/
Oldalképek
Tartalom