Képviselőházi irományok, 1896. XIX. kötet • 474-530. CLIV-CLXXIII. sz.
Irományszámok - 1896-491. A pénzügyi bizottság jelentése "az államjegyekből álló függő adósság teljes beváltásáról" szóló törvényjavaslat tárgyában
152 491. szám. táraknál és hivataloknál fizetéskép elfogadandók, ugyané rendelet közzétételének napjától számított két évre szabandó. Az utolsó határidő, a meddig a külön e czélra kijelölendő pénztárak ezeket az államjegyeket átváltás utján beváltják, e rendelet közzététele napjától számitott hatodik év végére tűzendő ki. Ennek az utolsó határidőnek lejártával az államnak az államjegyek beváltására vonatkozó mindennemű kötelezettsége megszűnik. V. GZIKK. A fölmondott a. é. öt-forintos és ötven-forintos államjegyek más törvényes fizetési eszközökkel, — a melyek azonban államjegyek nem lehetnek, — váltatnak be. A beváltott államjegyek helyébe államjegyek nem adhatók ki. A végből, hogy a közös költségen beváltandó államjegyeknek 112 millió a. é. forintot tevő maradványa a forgalomban pótoltassák, a m. kir. kormány és a csász. kir. kormány 32 millió a. é. forint, azaz 64 millió korona erejéig a koronaértékre szóló öt-koronás ezüst érméket hoznak forgalomba, mindkét kormány továbbá az Osztrák-magyar bankkal egyezményt fog kötni a végből, hogy a bank összesen 80 millió a. é. forint, azaz 160 millió korona erejéig tiz koronára szóló bankjegyeket bocsásson ki. A forgalomba hozandó öt-koronás ezüst érmékre és a kibocsátandó tiz-koronás bankjegyekre vonatkozó rendelkezések külön megegyezés tárgyát képezik. VI. GZIKK. A fölmondott öt-forintos és ötven-forintos államjegyeknek beváltásával a m. kir. pénzügyminister és a csász. kir. pénzügyminister az Osztrák-magyar bankot fogja megbízni. Ezzel kapcsolatban az öt-koronás ezüstérmék forgalombahozatala is az Osztrák-magyar bank utján fog történni. VII. CZIKK. Az Osztrák-magyar bank az általa beváltott és forgalomra képtelenekké tett államjegyeket a csász. és kir. közös pénzügyministerium részvételével meg fogja semmisíteni. A csász. kir. pénzügyministerium által a II. czikk értelmében beváltott és a forgalomra képtelenekké tett államjegyek a csász. és kir. közös pénzügyministeriumhoz beszállitandók. A csász. és kir. közös pénzügyministerium ezeket az államjegyeket megsemmisíti. Ugy a m. kir. pénzügyministerium, mint a csász. kir. pénzügyministerium jogosítva van a beváltott államjegyek megsemmisítésénél e czélra kiküldött tisztviselők által részt venni. VIII. CZIKK. A jelen egyezmény II. czikke értelmében a csász. kir. pénzügyministerium által teljesítendő beváltásról külön számadás vezetendő és ez a beváltás külön mutatandó ki. A császári királyi pénzügyministerium által a jelen egyezmény II. czikke értelmében beváltott államjegyek a forgalomban sóbánya-utalványokat pótló államjegyek összegéből mint törlesztettek, megsemmisittetésük után azonnal leirandók és ilykép mutatandók ki. A jelen egyezmény III. czikke értelmében beváltandó és 112 millió a. é. forintot tevő államjegyek közös költségen foganatosított beváltásáról hasonlókép külön számadás vezetendő s ez a beváltás is külön mutatandó ki. A jelen egyezmény III. czikke értelmében beváltott államjegyek megsemmisittetésük után a közös költségen beváltandó államjegyekből álló függő adósság összegéből (az érmeés pénzrendszerre vonatkozó szerződés XIX. czikke) mint törlesztettek azonnal leirandók és ilykép mutatandók ki.