Képviselőházi irományok, 1896. XIX. kötet • 474-530. CLIV-CLXXIII. sz.

Irományszámok - 1896-488. A közgazdasági bizottság jelentése "a magyar korona országai és Ő Felsége többi királyságai és országai között kötött vám- és kereskedelmi szövetségről" szóló törvényjavaslatról

130 488. szám. képességét a gazdasági élet különféle és fejlettebb ágaira is kiterjeszsze. De lehet-e tagadni, hogy a közös vámterület mellett is egész lényeges az a haladás, melyet ipartermelésünk terén tapasztalunk. Igaz, van egy egész sorozata az ipari üzemeknek, a melyek gyökeret verni képesek nem voltak, valószínűleg erre a jövőben sem lesznek képesek, de ezek mind oly iparok, melyek más szükséges előfeltétel hiányában még önálló vámterület mellett is csak nagy nehezen tudnának meghonosulni. Ellenben azon iparágak egész kielégitő módon fejlődtek, melyekre meg voltak a természetes előfeltételek az által, hogy vagy olyanok, melyek részben mezőgazdasági termelésünkkel vannak kapcsolatban, vagy olyanok, melyeknél a végzendő munka túlnyomó részben gépek által végeztetik el és nem igényelnek egy generátiókon át való gyakorlat révén kiváló reátermettséget tanusitó munkásokat. Különben is sok szempont arra int bennünket, hogy ne kívánjuk és ne is törekedjünk arra, hogy a természetes fejlődés határait túlszárnyaló ipari emelkedéssel jelenlegi gazdasági rendszerünk teljes átalakulásával, gazdasági életünk fő alapjait az ipari termelésre fektessük. Munkás-viszonyaink, aránylagos tőkeszegénységünk és ipari intelligentiánk nagymérvű hiánya e tekintetben egyaránt intenek óvatosságra és mértékletességre. Czélirányos intézkedésekkel a vámszövetség keretén belül is megteremthetjük, illetve fokozhatjuk azt az ipari fejlődést, mely helyes gazdasági czéljainknak és irányzatainknak legjobban megfelel. Erről azután természetesen le nem mondhatunk és minden olyan törekvést, mely ebben meg akarna gátolni, a leghatározottabban vissza kellene utasítanunk. Megelégedéssel vette tehát a bizottság tudomásul, hogy a tervezett vámszövetségben ilyen törekvés tényleg nem is érvényesül. A következő kérdések voltak azok, melyeknek a vámszövetségben miként való megoldása szükségkép döntő befolyású volt a bizottság elhatározására: Egy új általános vámtarifa létrejöttének megfelelő biztosítása az 1903. deczember 31-én lejáró vám- és kereskedelmi szerződéseknek lejártát megelőző időpontra, a vasúti díjszabási ügyeknek megfelelő szabályozása, az adóvisszatéritések és kiviteli jutalmak igazságos rendezése és végre az állategészségügy méltányos kezelésének és a szabad állatforgalom biztosításának kérdése. Semmi kétség az iránt, hogy autonóm általános vámtarifánk okvetetlenül revisió alá veendő és hogy ezen revisió mikénti megejtése azon döntő befolyásnál fogva, melyet a vámtarifa közgazdaságunkra és ennek fejlődésére gyakorol, tulajdonképeni sarkpontja egész gazdasági politikánknak. Nem mondhatunk le arról, hogy a fennálló szerződések lejártának idejére módunkban legyen oly vámtarifát léptetni életbe, mely gazdasági termelésünket minden irányban megvédje, nem mondhatunk le arról, hogy azon nem várható eset kivételével, ha vámszerződéseink lejártáig az európai államok vámpolitikai irányzata lényeges átalakuláson menne keresztül, mezőgazdasági érdekeink az agrárvámok felemelése és egyes vámmentes gazdasági czikkeink számára új vámok felállítása által az eddiginél hathatósabb mérvben részesüljenek vámvédelemben. Látszólag úgy tűnik fel, hogy ennek érdekében a legegyszerűbb és legbiztosabb megoldás lett volna, ha már most a vámszövetség megállapításával együtt a jövőre alkalmazásba veendő általános vámtarifa is megállapittatott volna. Ennek azonban a gyakorlati nehézségek egész sora állotta útját. Németország, Oroszország, Svájc, Belgium, Szerbia és Olaszországgal fennálló tarifális szerződéseinkben számos vámtételünk a szerződések tartamára le van kötve. Ily lekötött tételeknek az autonóm vámtarifában való megváltoztatása az 1903. év végéig mi gyakorlati hatással sem birna és esetleg csak azt eredményezné, hogy annak idején fenforgó tényleges érdekeink érvényesítésére hátrányos praejudiciumot gyakorolhatna. Egy másik nehézséget képezett bizonyára e tekintetben az is, hogy kerülni kellett, miszerint a kiegyezési kérdések nem könnyű feladatának megoldása még jobban meg ne nehe-