Képviselőházi irományok, 1896. XVI. kötet • 402-439. , CXXVIII-CXXXV. sz.

Irományszámok - 1896-409. A képviselőház földmivelésügyi bizottságának jelentése, "a községi és némely más erdők és kopár területek állami kezeléséről, továbbá a közbirtokosságok és a volt úrbéresek osztatlan tulajdonában lévő, közösen használt erdők és kopár területek gazdasági ügyvitelének szabályozásáról" szóló törvényjavaslatról

64 409. szám. azt, hogy a községi és volt úrbéres erdők kezelése érdekében az eddigiekhez hasonló szerződések köttessenek, miután ezeknek az erdőknek a gazdasági vezetésre vonatkozó kérdését állandóan rendezi és véglegesen megoldja; az az intézkedése pedig, hogy az úrbéri legelő-illetőségbe kiadott erdőkre és az erdőkhöz nem tartozó vízmosásos területeken létesített befásitásokra az erdőtörvény hatályát kiterjeszti, kétségtelenül czélszerűnek és szükségesnek ismerhető, mert hazánk termő­földjének részben természeti alakulásánál, részbén pedig talajának alkatrészei minőségénél fogva amaz erdők fekvésökre és természetükből is eredő állapotukra való tekintettel általá­ban olyanok, melyeknek a legeltetés czéljaira való okszerű fentartása csak arra az esetre biztositható állandóan és sikerrel, ha azokon az erdőtenyészet, a talaj termőképességi erejé­nek ugyancsak állandó megóvására, a feltétlenül szükséges faállománynak megfelelő mennyi­ségben'való növelése által fentartatik, illetve törvényes intézkedés alkotásával biztosíttatik, hogy azok erdőminöségükben jövőre mint olyan legelő-erdők kezeltessenek, a melyeknél, kiváló gondozást érdemlő állattenyésztésünk érdekeire való figyelemmel, ne a faanyagok termelése legyen a főczél, hanem a talaj termőerejének állandó biztosítása azért, hogy saját eredeti rendeltetésöknek is megfelelőleg a legeltetési szükséglet okszerű kielégítését minél czélszerűb­ben szolgálhassák. A törvényjavaslat első czímének az állami kezelés közegeiről, az állami erdőhivatal hatásköréről és költségeiről tervezett rendelkezéseit a bizottság csekély módosítással s a már állami kezelés "alatt lévő erdőknél szerződésileg biztosítóit átalányoknak szerződésszerű lejár­táig való fentartása mellett elfogadta, miután a földmívelésügyi minister úr, a bizottság köré­ben az erdőbirtokosok által viselendő költségek tekintetében felmerült aggályok eloszlatása és megnyugtatás végett i*, kijelentette, hogy a törvényjavaslat 1. §-ának a—g) pontjai alatt megjelölt birtokosok által a törvény életbelépése után az első öt évben fizetendő kezelési átalány a későbbi megállapítások alkalmával is csak abban az esetben lesz emelhető, ha ez az emelés az illető erdők és kopár teiületek több jövedelmében fedezetet talál. • A törvényjavaslat második czímében foglalt intézkedések, a közbirtokosságok és volt úrbéresek osztatlan tulajdonában lévő közösen használt erdők és kopár területek gazdasági ügyvitelének olyan szabályozását czélozza, melyet a vagyonbeli kezelés kellő ellenőrizhetése szempontjából nemcsak az illető s a maguk jogait sok esetben kellően megvédeni sem tudó birtokosok anyagi jólétének érdekeiből kifolyólag kell kívánni, de az ezzel összefüggő lényeges közgazdasági tekinteteknél fogva is, mert a gazdasági ügyvitelre vonatkozó megfelelő tör­vényes jogszabályok jelenleg általában hiányozván, a kérdésben forgó erdők fentartásának biztosítása vagypnfelügyeleti szempontból annyira fogyatékos, hogy azoknak az erdőknek létele s az ezeknek a tulajdonosoknak birtokában lévő kopár területek erdősitbetőségének sike­ressége is kétségesek és annyira veszélyeztetve vannak, hogy ma már késedelmezés nélkül szükséges azok kezelését oly törvényes szabályozás alá helyezni, mely az azokban levő nagy vagyonnak okszerű kezelhetését és fentarthatását, valamint a birtokosok mindenkori kisebb­ségének jogát is eléggé biztosithatják. Minthogy pedig a törvényjavaslatban foglalt intézkedések a közbirtokosságoknál még törvényes rendezés nélkül levő tulajdonjogi kérdéseket nem érintik, a vagyonkezelés vitelére tervezett rendelkezések pedig eléggé helyeseknek ismerhetők: ennélfogva méltán olyanoknak is tekinthetők, melyek utján a kitűzött czél elérhető leend. A törvényjavaslat harmadik czímében a záróhatározatok közé a bizottság kivánatának megfelelően a földmívelésügyi minister úr, tekintettel az első czím 1. §-ának a) pontjában foglalt arra az általános rendelkezésre, mely minden községi erdőt és kopár, területet, figyelem nélkül arra, ha vájjon az kiterjedésénél és jövedelmezőségénél fogva képes-e az önálló kezelés költségeit - viselni, állami kezelés alá helyez, ez az intézkedés pedig az egy

Next

/
Oldalképek
Tartalom