Képviselőházi irományok, 1896. XIII. kötet • 361-387. CXVIII-CXXVII. sz.

Irományszámok - 1896-378. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése azországgyüléshez, a Hont vármegyei helyi érdekű vasut engedélyezés tárgyában

226 378. szám. a) a jelen engedélyokirat határozataihoz; 6) a közmunka- és közlekedésügyi ministerium által 1868. évi ápril hó 20-án 4.973. szám a. az országgyűlés jóváhagyásával kibocsátott ideiglenes vasutengedélyezési szabályhoz, valamint az 1878. évi I. t.-cz. értelmében, illetve az 1898. évi XX. t.-cz. által beczikkelyezett. vám- és kereskedelmi szövetség VIII. czikkében elfogadott vasúti üzletrendtartáshoz annyiban, a mennyiben ezek a jelen engedélyokiratban megállapított egyes határozatok és a helyi érdekű vasutak forgalmi szolgálatára vonatkozó, a közmunka- és közlekedésügyi ministerium által 1883. évi augusztus hó 1-én kiadott szabályok alapelvei folytán változást nem szenvedtek ; c) a vasúti árúfuvarozás tárgyában 1890. évi október hó 14-én létrejött s az 1892. évi XXV. t.-czikkel beiktatott egyezmény és az 1892. évi deczember hó 10-én 83.249. sz. a. ki­bocsátott vasúti üzletszabályzat határozmányaihoz; és végre d) minden egyéb már érvényben álló vagy később alkotandó törvényekhez, szabályok­hoz, utasításokhoz és rendeletekhez. 3. §. A pálya építésére és a"z üzlet berendezésére nézve a kereskedelemügyi m. kir. minister által egyidejűleg kiadott és a jelen engedélyokirat kiegészítő részét képező építési feltételek irány­adók, fentartatván nevezett minister részére a jog, hogy ezen építési feltételektől egyes kivé­teles esetekben eltéréseket engedélyezhessen. 4. §• Az engedélyes köteles a fennálló szabályok szerint elkészített építési terveket (hossz ­szelvény és helyzetrajz) a jelen engedélyokirat keltétől számítandó hat hónap alatt, a többi részletterveket pedig oly időben terjeszteni fel két példányban a kereskedelemügyi m. kir. minister elé, hogy azok a kivitelre alább megállapított határidőre való tekintettel, a minister által a kellő időre megvizsgálhatók és jóváhagyhatok legyenek. A késedelem következményei egyedül az engedélyest terhelik. A kereskedelemügyi m. kir. minister a jelen engedélyokiratban, az ennek kiegészítő részét képező építési feltételekben, vagy az engedélyezési tárgyalásról 1896. évi június hó 30-án felvett jegyzőkönyvben foglalt határozatokra, úgyszintén az üzlet biztonságának követ­kezményeire való tekintettel, az előterjesztett terveket átvizsgáltatja s a mennyiben az érintett szempontokból észrevétel fel nem merülne, a terveket jóváhagyja és ha egyéb törvényes ren­delkezéseknek is elég tétetett, az építési engedélyt — harmadik személyeknek az 1881. évi XLI. t.-cz. szerinti jogaiknak érintetlenül hagyása mellett — megadja. Az engedélyes minden kárpótlási vagy egyéb igény kizárásával köteles a kereskedelem­ügyi m. kir. minister által a pálya építése közben vagy bármikor azután is, a fentérintett tekintetekből s alapon kivánt és bár az előzetesen jóváhagyott tervektől eltérő módosításokat és kiegészítéseket is, foganatosítani. Ellenben az engedélyes az általa a kereskedelemügyi m. kir. minister részéről már jóváhagyott terveknek bármily tekintetből kivánt megváltoztatásához, a nevezett minister engedélyét mindenkor előzetesen kieszközölni tartozik. A pálya épUését engedélyes az engedélyokirat keltétől számított két év alatt befejezni s a pályát a közforgalomnak átadni tartozik. 5. §. Ezen pálya kiépítése és üzlete czéljaira az 1881. évi XLÍ. t.-cz. szerinti kisajátítási jog ezennel engedélyeztetik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom