Képviselőházi irományok, 1896. XII. kötet • 322-360. , CVIII-CXVII. sz.
Irományszámok - 1896-338. Törvényjavaslat a lelkészi jövedelem kiegészítéséről
338. szám. 91 Némely helyen a lelkészi hivatalhoz a lelkészi lakon kiviil más épületek vagy épületrészek is tartoznak, a melyeknek jövedelmét a lelkész élvezi és igy ezen jövedelmet is a felszámítandó jövedelmek közé kellett felvenni. 3. Ezen pont a földesúri hatalom maradványait képező hasznothajtó jogok, jogosítványokból, valamint iparüzletekből befolyó jövedelemre vonatkozik, a minő pl. a malomtartás, malommércze, halászat, legeltetés, fahasználat, makkoltatás, révvám stb. Ezen jövedelmek megállapítása első sorban a haszonbérszerződések alapján történhetik. Ha azonban ilyenek nem léteznek, ha a lelkész a jogosítványokból eredő hasznot közvetlen gazdasági kezelés utján értékesiti, akkor a közhatósági közegek közreműködése mellett megejtett jövedelmi becslésnek van helye. A becslésnél az utolsó öt évi (1893—1897) jövedelem veendő figyelembe, ennek átlaga fogja képezni a felszámítandó jövedelmet. 4. A lelkészi jövedelmek között kiváló helyet foglal el a hivek által közvetlenül, vagy a hitközségtől, vagy a kegyúrtól pénzben, terményekben, kézi vagy igásmunkában teljesített szolgáltatásokból befolyó jövedelem. A terménybeli és munkabeli szolgáltatások pénzértékét szintén becslés utján kell megállapítani. Ezen jövedelmi becslést az illetékes egyházi hatóságok meghallgatása után a helyi viszonyok figyelembevétele mellett a közhatósági közegek eszközlik, mert az állami pénztár fontos j érdeke, de meg az osztó igazság is úgy kívánja, hogy a munkabeli és terménybeli szolgáltatások valódi értéke állapittassék meg. Minthogy azonban a terménybeli és munkabeli szolgáltatások pénzértéke folyton ingadozik, minthogy továbbá ezen szolgáltatások bizonyos kezelési, illetőleg behajtási költségekkel járnak, méltányosnak tartom, hogy a megállapított jövedelem bizonyos része (egy hatodrésze) ezen a czímén levonásba tétessék. Ugyanezen szabály áll fenn a kath. lelkészek jövedelmeire nézve is a legújabb összeirási szabályzat alapján. A terménybeli és munkabeli szolgáltatások értékbecslése hosszabb időt és fáradságos eljárást igényel, miért is az első rendezés alkalmával annyiban mellözhetönek tartom azt, a mennyiben a felekezeti hatóságok utján és azok jóváhagyása mellett már eddig beszolgáltatott értékbecslési adatok a kormány részéről elfogadhatóknak találtattak. Végül bármily gondosan történjék is a terménybeli és munkabeli szolgáltatások pénzértékének megállapítása, ezen megállapítás maradandó jelleggel nem birhat, mert az általános tapasztalat és a közgazdasági statisztika adatai szerint a gabonaárak és a munka pénzértéke hosszabb időközökben nagy ingadozásnak van kitéve. Ehhez képest a törvényjavaslat olyképen intézkedik, hogy az értékmegállapitás mindenkor csak tiz évre szól és igy tiz évről tiz évre ujabb értékmegállapitás eszközlendő. 5. A lelkészek bizonyos egyházi cselekvények elvégzéseért a hívektől díjat követelhetnek. Ezen díjak nagyságát a vallásfelekezetek autonóm szabályai állapítják meg, valamint azt is, hogy mely egyházi cselekvényekért lehet díjat követelni. Ehhez képest az u. n. stóladíjak a lelkészeknek szabályszerűen biztosított jövedelmét képezik, a mely a népesebb hitközségekben jelentékeny összeget tesz ki, miért teljesen indokolt, hogy ezen jövedelem is a felszámítandó jövedelmek között foglaljon helyet. Minthogy az egyházi cselekvényekért járó díjakból befolyó jövedelem is több vagy kevesebb ingadozást mutat, ezen jövedelem megállapításánál is legczélszerűbbnek mutatkozik az utolsó öt évi (1893—1897) jövedelmet figyelembe venni és ennek alapján meghatározni a beszámitható átlagos jövedelmet. A törvényjavaslat az esketési stóladíjakból befolyó jövedelmet határozottan kiveszi a felszámítandó jövedelmek közül. Ezen jövedelem tehát a lelkésznek a szabályszerű 800, ille-
