Képviselőházi irományok, 1896. XII. kötet • 322-360. , CVIII-CXVII. sz.

Irományszámok - 1896-341. Törvényjavaslat a "Magyar Keleti Tengerhajózási Részvénytársasággal" kötött szerződés beczikkelyezéséről

124 341. szám. különben- feltétlenül bekövetkezendő versenyviszony az egyezménynek megfelelően kezdettől fogva kizárassék s a forgalmi területek megosztására vonatkozó megállapodással összeütkö­zésbe ne jussunk. • Ezen fontos érdekünk szem előtt. tartásával történt, hogy a magyar keleti tengerhajó­zási részvénytársasággal kötött szerződés 2. §-ában a társaságot a Galacz (illetve Constanza) konstantinápolyi járatoknak meghosszabbitása alól fel kellett menteni, mindaddig, mig az osztrák Lloyd az osztrák kormánynyal megállapított fentemiitett egyezmény 6. pontja, illetve 2-/. a két társaság közt ennek következtében létrejött és a 2. mellékletben bemutatott egyezmény értelmében a Galaczban, illetve Constanzában átadott árúkat, a megállapított olcsó díjtételek mellett rendes menetrendek szerint közlekedő járatain a Konstantinápolyon túl fekvő kikötőkbe elszállítani köteles lesz. Ezen megoldási módnak megfelelőleg a magyar keleti tengerhajózási részvénytársaság az osztrák Lloyddal megállapított egyezménye szerint mindazon magyar árúkat, melyek a magyar királyi államvasutak igazgatósága által a köteléki forgalomban a magyar folyam- és tenger­hajózási részvénytársasággal, illetve a Constanzával való forgalomban a román vasutakkal és magyar keleti tengerhajózási részvénytársasággal magyar vasúti állomásokról felállított tarifák alapján egyrészt Gailipoli, Dedeagach, Gavalla, Salonich és Pyraeus kikötőibe, másrészt Smyr­nába és Samosba, valamint a Lloyd thessáliai vonalán Konstantinápoly és Pyraeus közt, illetve syriai vonalán Konstantinápoly és Smyrna közt a mindenkori menetrendek szerint érintett kikötőkbe — a Dardanellák kikötőjének kivételével — elszállításra kerülnek, az osztrák Lloydnak Galaczban, illetve Constanzában átadni köteles, a Lloyd pedig ezen árúkat tonnán­kint 5 frank, illetve terjedelmes árúkat köbméterenkint 4 frank viteldíjrészlet fejében ren­deltetési kikötőjükbe elszállítani tartozik, mely szolgálat elvállalása fejében a magyar keleti tengerhajózási részvénytársaságtól évenkint 30.000 frt átalányösszeget kap. A két társaság közt közvetlenül megállapított módozat szerint az említett átalányösszeg a Lloydnak megfelelő ellenszolgáltatás fejében a Levante-társaság által fizettetvén, ez által semmikép sem érintetik azon elvi álláspontunk, hogy az osztrák Lloyd a magyar állam részéről subventióban ne részesittessék. Épígy a díjszabási intézkedések tekintetében sem gyakorol befolyást a két társaság közt létesített egyezmény, mert a Lloyd az elszállítandó árúkat a' Levante-társaságtól veszi át és továbbítja s a két vállalat egymással számol el, úgy hogy a stormánynyal szemben az összes kötelezettségeket a Levante-társaság képviseli, mig a Lloyd által teljesítendő szolgá­latban a 9 évre lekötött alacsony díjtételek módosítását a Lloyd nem kérheti. Az ekkép megállapított kölcsönösségi viszony további folyománya, hogy a magyar keleti tengerhajózási részvénytársasággal kötött szerződés 8. §-ában kikötöttem, miszerint a társaság a szabad hajózás üzésénél mindaddig, míg azt a kereskedelemügyi minister követelni fogja, a Lloydnak az osztrák kormány által segélyezett azon rendes vonalain, melyeket a kereskedelemügyi minister kijelölni fog, sem tulajdon, sem bérelt vagy szerződéses gőzö­sökkel időszaki járatokat nem fog fentarthatni és egyes járatokat sem fog oly czélzattal indíttatni, hogy a Lloyd szerződésszerűen segélyezett valamely vonalának versenyt támaszszon. Ezen határozatokban van lefektetve az alap, a melyen a két társaság közreműködése biztosítva van, mi által eléretik egyrészt az, hogy a forgalmi sphaera, miután az osztrák Lloyd a magyar keleti tengerhajózási részvénytársaság által teljesítendő szerződéses szolgálat egy részét elvállalja, megfelelően szabályoztatik, másfelől pedig érvényre jut azon felette fontos forgalmi érdekünk is, hogy az aldunai keleti viszonylatban kívánatosnak tartott alacsony viteldíjak a Fekete tenger határain túl is kivitelünknek állandóan rendelkezésére álljanak. Kiválóan előnyös ezen rende2kedés reánk nézve még azért is, mert az osztrák Lloyd azon kikötők felé, melyekbe az első években valószínűleg csak csekélyebb kiviteli forgalmunk

Next

/
Oldalképek
Tartalom