Képviselőházi irományok, 1896. VIII. kötet • 195-229., LIV-LXXXVI. sz.

Irományszámok - 1896-LVIII. Törvényjavaslat az állami hivataloknál alkalmazott dijnokok szolgálati és anyagi helyzetének javitásáról

LVlil. szám. 221 LVIII. ssám. Törvényjavaslat, az állami hivataloknál alkalmazott dijnokok szolgálati és anyagi helyzetének javításáról. (A képviselőház által elfogadott szerkezet.) 1. §. Az a díjnok, a ki szolgálati kötelességeinek egy éven át jól megfelel, az alább követ­kező §-ban körülirt kedvezményekre nyer igényt és arról, hogy ezekre a kedvezményekre igénye van, az egy évi alkalmazás letelte után, előljáró hatóságától írásbeli értesitést kap. 2. §. Az egy évi jő szolgálat után alkalmazásban maradt díjnok a következő kedvezmények­ben részesittetik: 1. napidíjának minimuma a székes fővárosban egy forintban, a vidéken pedig 80 kraj­czárban állapittatik meg, ezen napidíj az illető szorgalma és kifogástalan magaviselete esetén felemelhető; 2. az állami tisztviselői állások betöltésénél, egyenlő minősítés mellett, oly pályázókkal szemben, kik állami szolgálatban nem állanak vagy az igazolványos altisztek sorába nem tartoznak, elsőbbséggel bír; 3. igazolt betegség esetén a betegség első hónapjára teljes napidíját kapja, a további két hónapban annak ötven százalékát; ha a betegség három hónapnál tovább tart, napidíja beszüntetendő; de csak akkor bocsátandó el, ha további három hónapon belül szolgálattételre nem jelentkezik; 4. szolgálatképtelenség esetén 10 szolgálati év után 100 forint, 20 év után 200 forint, 30 év után 250 forint, s 40 év után 300 forint állandó nyugellátásban részesittetik; 5. ha állandó fizetéssel rendszeresített állami tisztviselői állásra kineveztetik, a kineve­zést közvetlenül megelőzőleg díjnoki minőségben eltöltött szolgálati idő a nyugdíjazásnál besznmittatik olyképen, hogy a díjnoki minőségben eltöltött két teljes év egy szolgálati évnek tekintetik; az ekként eltöltött szolgálati időnek egy éven aluli része figyelembe nem vétetik;

Next

/
Oldalképek
Tartalom