Képviselőházi irományok, 1896. VII. kötet • 163-194., XLIII-LIII. sz.
Irományszámok - 1896-169. A képviselőház igazságügyi bizottságának jelentése "a bűnvádi perrendtartás életbeléptetéséről" szóló törvényjavaslat tárgyában
169. szám. 43 Tekintve, hogy a javaslat 15. §-ának I. pontja tizennyólcz rendbeli bűntettre terjeszti ki esküdtbirdságaink hatáskörét: kétségtelen, hogy a kir. Ítélőtáblák székhelyén működő esküdtekre arra az esetre, ha az emiitett bűntetteken felül a nyomtatvány útján elkövetett összes bűntettek, vétségek és kihágások is az esküdtbiróságok elé utaltatnának, — igen jelentékeny munkateher hárulna. Minthogy pedig az esküdtszolgálat az esküdtbiróságoknak a javaslatban megállapított hatásköre szerint amúgy is súlyos, és az eddiginél jóval súlyosabb terhet ró az állampolgárokra : teljesen igazoltnak mutatkozik, hogy a kizárólag magán jellegű és a közérdeket épen nem érintő azok a rágalmazási és becsületsértési ügyek, melyekre nézve sem a sajtószabadság érdeke, sem alkotmányjogi szempontok nem teszik szükségessé az esküdtbiróság által való elbírálást, — azon collegialis szakbirósághoz utaltassanak, a melynél ezen ügyekre nézve a helyes Ítélkezés garantiái szintén teljesen feltalálhatók, a nélkül, hogy ezen ügyeknek az esküdtbiróságtól való elvonásával a sajtószabadság nagy elve a legtávolabbról is érintve volna. Felhozatott végül a bizottságban az is, hogy a magánbecsület védelmének törvényes utón való keresését ez idő szerint nem kis mértékben nehezíti az a körülmény is, hogy a kir. ítélőtábla székhelyén működő esküdtbiróság rendszerint távol fékszik a sértettnek lakóhelyétől, s hogy az esküdtbirósági eljárás a magánvádlót a legtöbb esetben aránytalan, sőt a kevésbbé vagyonosok erejét gyakran túlhaladó költséggel terheli. Elvileg helyesli a bizottság a kir. járásbíróságok büntető bírósági hatáskörének a jelenleg érvényben levő szabályokkal szemben tervbe vett kiterjesztését (17. §.), mert a helyes munkamegosztás szempontjából elkerülhetlennek tartja, hogy a kir. törvényszékek és a kir. Ítélőtáblák a legcsekélyebb súlyú vétségi és kihágási ügyektől tehermentesittessenek, a mi annyival inkább szükséges, mert a bűnvádi perrendtartás szerint a most említett mindkét társas bíróság mint felebbviteli bíróság contradictorius tárgyalás alapján fog Ítélkezni, a mi jelentékeny munkaszaporodást fog eredményezni. Ezen szempontból a bizottság általánosságban elfogadta a javaslat azon álláspontját, hogy a járásbíróság hatáskörének megállapításánál rendszerint a törvényben megszabott egy évi maximalis szabadságvesztés-büntetés vétessék elválasztó határvonalul. E mellett azonban a bizottság, a javaslat által is már megkezdett úton tovább haladva, csak azokat a vétségeket tartja a kir. járásbíróság elé utalandóknak, a melyeknél a közérdek vagy az ügyek bonyolultabb természete nem kívánja a társas bírósági elbírálásban rejlő fokozottabb jogoltalmat. Az eltérések a kormány javaslatától a jelentésnek különös részében a 17. §-nál vannak indokolva. Részletes indokolás. Az 1. §-ban foglalt felhatalmazással szemben a bizottságnak egyes tagjai óhajtották ugyan olyan maximális határidőnek a javaslatba való felvételét, mely alatt a bűnvádi perrendtartást okvetlenül életbe kell léptetni: mindazonáltal a bizottság többsége az 1. §-t változatlanul fogadta el, nemcsak abból az okból, hogy az életbeléptető javaslatnak ez a szabálya az esküdtbiróságokról szóló törvényjavaslat 37. §-ának időhatárhoz szintén nem kötött, hason tárgyú rendelkezésével teljes összhangban álljon, hanem azért is, mert méltányolta és nyomatékosnak találta az életbeléptetés napjának jelenleg biztosan meg nem állapithatását bizonyító azon körülményeket, melyeket a törvényjavaslat indokolása tüzetesen felsorol, s melyeket az igazságügyi kormány a tárgyalások folyamán újból kifejtett. 6*
