Képviselőházi irományok, 1896. VII. kötet • 163-194., XLIII-LIII. sz.

Irományszámok - 1896-192. Jelentés a törvényhozás által engedélyezett évi hitellel szemben (1896:VI. törvényczikk), az 1896-iki számadási év pótnegyedében előfordult túlkiadások-, előirányzat nélküli kiadások- és hitelátruházásokról

192. szám. 205 részt az évközben felállított új adóhivataloknak nyomtatványokkal való ellátása folytán a raktári készletek nagyobb mérvben kiegészitendők voltak. 18. czímhez. A Fémjelzés kezelési, és üzemi Jciadásai-nk\ mutatkozó túllépés egyfelől a pozsonyi arany-ezüst huzalgyárhoz és a hodrus-bányai ezüst-árú gyárhoz szükségessé vált többszöri kiküldetések miatt, másfelől pedig a fémjelzés alá került tárgyak nagyobb mennyi­sége miatt állott elő, mert ennek következtében növekedett az anyagfogyasztás, az ellenőrzési •díjak bizonyos százalékával megállapított jelmesteri illetmény, az »egyéb üzemi kiadások« rovaton elszámolt jutalékok s a fémjelverésnél alkalmazott nagyobb szolga-, illetőleg munkás­személyzet béreinek összege. Ugyanazon oknál fogva azonban emelkedett a bevétel is, mely bevételi többlet bőven fedezi a fölmerült túlkiadást. 20. czímhez. (Dohányjövedék.) A Dohányjövedéki központi igazgatóság kiadásainál az ujabb túlkiadás főleg a házbérek, útiköltségek és irodakezelési költségek rovatainál mutatkozik. A házbérek és irodakezelési költségeknél a túllépés a központi igazgatóság hivatalos helyiségei nek Budáról Pestre történt áthelyezése folytán állott elő, a midőn ugyanis egyrészt a bérelt helyiségek házbére szaporodott, másrészt pedig a bérbe vett lakhelyiségek felszerelendők voltak. A Dohányvételnél az eltérés tulajdonképen túlkiadást nem képez, mert az utalványozás­ként kimutatott 18,764.550 frt 14 krbau a dohánytermelőknek az 1896. év folyamán adott 1,532.111 frt 02 krnyi előleg is benfoglaltatik, mely ugyanazon évben vissza is térülvén, a zárszámadásban kompensáltatni fog. A Dohánygy ár tás-xik\ mutatkozó túllépés a gyártmányok, különösen a közönséges szivarok előállításának fokozása, ennek folytán a munkabérek szaporodása, továbbá az épített új gyárak irodai helyiségeinek bútorzattal való ellátása és új gépek beszerzése folytán állott elő. Megjegyeztetik egyébként, hogy a Dohányjövedék czíme alatt fölmerült hiteltúllépések a bevételi többlettel ellensúlyozva vannak. 21. czímhez. A Lottójövedék-nél kimutatott gyarapodásra nézve ugyanazokra az okokra utal a minister, a melyek az 1896. számadási év IV-ik negyedében előfordult eltérés indoko­lása alkalmával már bejelentettek. 22. czímhez. A Sójövedék-nél előfordult 380.182 frt 34 x /2 krnyi túlkiadásból 251.295 frt 64 far. csak látszólagos, a mennyiben ez az összeg a zárszámadásban kompensáltatni fog. A fenmaradó 128.886 frt 7072 kr. pedig Horvátország részére két évi szükségletnek meg­felelően beszerzett tengeri só árából származik. 23. czímhez. A »Perköltségek<i-nél az eltérés anuak tulajdonítandó, hogy az előirányzat teljesen bizonytalan tényezőkön alapszik s a bevétel és kiadás oly esélyektől függ, melyek előre nem láthatók s melyekkel az előirányzat készítésénél előre számolni nem lehet. 24. czímhez. Az » Állami jószágigazgatóság« dologi kiadásainál mutatkozó 295 frt 63 kr. túlkiadás abban találja indokát, hogy a temesvári jószágigazgatóság feloszlatása és teendőinek az aradi jószágigazgatóságra történt átruházása folytán, ennek jelentékenyen megnagyobbodott kerületében a hivatalos utazások szüksége gyakrabban fordult elő s a nagy távolságok folytán nagyobb összegű útiköltségek merültek fel, melyeknek összege az engedélyezett hitelt túlhaladta. 30. czímhez. (Vasmüvek.) Az a) Pénzügyministeri vasműosztály, mint a vasgyárak központi vezetősége czímfí rovaton mutatkozó jelentéktelen gyarapodás indokai ugyanazok, a melyeket a minister az 1896. év III. és IV. negyedében előfordult hasonnemü eltérés indokolása alkal­mával már felhozott. A b) Vasgyárak ezímíí rovatnál kitüntetett túlkiadás részben onnan származik, hogy a vasgyárak egy részénél (V.-Hunyadon, Kudsiron és Z.-Brézón) a termelés nagyobb volt az előirányzott termelésnél, a mi a kiadást növelte, de másrészt a bevételt is emelte. Azonkívül a túlkiadás onnan származik, hogy a z.-brézói vasgyárnál az 1895. év végén az üzemi anya-

Next

/
Oldalképek
Tartalom