Képviselőházi irományok, 1896. VII. kötet • 163-194., XLIII-LIII. sz.

Irományszámok - 1896-185. Törvényjavaslat a m. kir. központi statisztikai hivatalról

185. szám. 99 A véderőre vonatkozó azon statisztikai adatokat, a melyek a véderő érdekeinek szem előtt tartása mellett közzétehetők, a honvédelmi minister bocsátja a központi statisztikai hivatal rendelkezésére. Intézetek, testületek, egyletek és társulatok, valamint magánszemélyek is, a rájuk vonatkozó s a fentebbi czélra szükséges adatokat a felszólításához képest vagy közvetlenül a központi statisztikai hivatalhoz beküldeni, vagy az adatszolgáltatást elrendelő felhivásban megjelölt hatósági közegeknek átszolgáltatni tartoznak. A központi statisztikai hivatalnak valamely statisztikai adat beszolgáltatását elrendelő intézkedése ellen, a közléstől számított 15 nap alatt, felszólamlásnak van helye a kereske­delemügyi ministerhez. 9- §• Tényleges alkalmazásban levő elemi iskolai férfltanitók — tekintet nélkül az iskola fentartójára — kis- és nagyközségekben a vallás- és közoktatásügyi minister hozzájárulásával s illetve rendeletére, fegyelmi felelősség terhe alatt kötelesek a statisztikai adatgyűjtéseknél — mint számláló biztosok — részt venni. Mindazon iskolákban, illetőleg osztályokban, a melyekben működő tanitók statisztikai összeírásnál vannak elfoglalva, az előadások az összeirási napokon szünetelnek. Statisztikai adatgyűjtéseknél számláló biztosok gyanánt működő tanitók, valamint más ily egyének is — utóbbiak azonban csak abban az esetben, ha ez megbízó levelükben ki­fejezetten említve van — a statisztikai adatok felvételénél való ténykedésük alkalmával ható­sági közegeknek tekintendők s a hatósági közegeket megillető büntetőjogi védelemben részesülnek. Horvát-Szlavonországban a népiskolai tanítóknak a statisztikai adatok gyűjtésében való közreműködése iránt a bán fog megfelelően intézkedni. 10. §. A statisztikai adatok helyességéért és pontos beszolgáltatásáért a hatóságok, illetőleg az adatgyűjtésnél közreműködésre kötelezett egyéb közegek, valamint az adatokat közvetlenül nyújtani köteles intézetek, testületek, egyletek, társulatok és magánszemélynek felelősek. A mely adatok megfelelő hivatalos felszólítás, illetőleg a hiányok közlése után, a mulasztás kellő és elfogadható indokolása nélkül helytelenül vagy épen be nem szolgáltatnak, azokat a központi statisztikai hivatal a mulasztást okozók költségére a helyszínén gyüjtheti be. A központi statisztikai hivatal ezen jogát esetről-essetre az adatgyűjtés közvetlen teljesítésével megbízott alsóbb hatóságokra ruházhatja át. A felmerült költségek a hivatalos kiküldetések költségeinek felszámítására érvényben levő szabályok szerint állapittatnak meg és a közadók módjára hajtatnak be. 11. §• A központi statisztikai hivatal az adatszolgáltatás megbízhatóságának és szabályszerű­ségének megvizsgálása és ellenőrzése czéljából megtekintheti az adatszolgáltatásra kötelezett hatóságoknál, úgyszintén a hatósági felügyelet, alatt álló intézetnknél, testületeknél, egyleteknél és társulatoknál vezetett nyilvántartásokat, feljegyzéseket és ügykezelési iratokat, továbbá a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok által vezetett üzleti könyveket s végül mindazon vállalatoknak üzleti könyveit — tekintet nélkül arra, hogy nyilvános számadásra kötelezve vannak-e vagy nem — a melyeknek megvizsgálására valamely törvény a közigazgatási ható­ságokat feljogosítja vagy kötelezi. 13*

Next

/
Oldalképek
Tartalom