Képviselőházi irományok, 1896. VII. kötet • 163-194., XLIII-LIII. sz.
Irományszámok - 1896-183. Törvényjavaslat a honvéd nevelő- és képző-intézetekről
183. szám. 93 Mivel ennek folytán az utóbbi tanfolyam legalsóbb osztálya az 1898-ik évtől számítandó három évig, vagyis 1901-ig még fenn fog állani, az eddigi törvények érvénye ez időpontig is föntartatik. Az új intézetek felállítási helyeinek megválasztására nézve kiemelendő, hogy az e tekintetben meginditandó tárgyalásoknál az ország földrajzi, közlekedési és egészségi viszonyait, valamint a közös hadsereg hadapródiskoláinak és egyéb intézeteinek elhelyezését is teljes mérvben figyelembe veendem és hogy szándékom mindezeknek szem előtt tartása mellett az új iskolákat az ország egyes vidékein megfelelően elosztva, könnyen hozzáférhető egészséges helyeken felállíttatni. Végül megemlítendő, hogy az 1890. évi XXIII. törvényczikk 2-ik és 3-ik §-ának egyes részei, valamint az 5-ik és 6-ik §-a következő okokból hagyatott ki a törvényjavaslatból: Kihagyatott a Ludovika-Akadémián létező felsőbb tiszti tanfolyamra vonatkozólag a 2. és 3. §-ban foglalt szöveg, valamint az 5. §. teljesen, minthogy ezen tanfolyam már czéljának megfelelőleg is nem tartozik a honvéd tisztképző-rendszer keretébe és a tiszti akadémia szervezetét, a szolgálat nagy hátrányára, csak complikálná. Azonban az emiitett tanfolyamot, különválva továbbra is fentartani szükségesnek tartom. Kihagyatott a parancsnok, a parancsnokhelyettes és a tanári kar kinevezésére vonatkozó 6. §., minthogy az ebbeli rendelkezések lényegben már a honvédségről szóló 1890. évi V. törvényczikk 17. §-ában foglaltatnak. Ezek ismétlése tehát e helyütt mellőzhető. A midőn a felhozott indokok alapján ezen, a magyar honvédség és népfölkelés fejlődését és haladását czélzó, azok harczképességének biztosítása érdekében fekvő javaslatomat tisztelettel előterjesztem, azt felelősségemből kifolyólag teljes bizalommal elfogadásra ajánlom. Budapesten, 1897. évi május hó 26-án. Be a dja: Báró Fqjérváry Géza s. k„ m. Jcvr, honvédelmi minister.