Képviselőházi irományok, 1896. V. kötet • 131-152., XXVI-XXXVII. sz.

Irományszámok - 1896-138. Törvényjavaslat a bűnvádi perrendtartás életbeléptetéséről

138. szám. 233 Á modern fontosabb eljárási törvénykönyvek ebben a kérdésben két eltérő álláspontot foglalnak el. Az 1877. évi február hó 1-éről kelt német birodalmi büntető perrendtartás 98. §-ának utolsó bekezdése értelmében a lefoglalást katonai szolgálati épületben a katonai hatóság megkeresése útján kell teljesíteni és pedig a polgári hatóság (biró, államügyész) kivánatára ennek közreműködésével. Ha azonban a lefoglalást olyan helyiségekben kell íoganatositani, a melyeket katonai szolgálati épületekben kizárólag polgári egyének laknak: a katonai hatóság megkeresésére nincs szükség. Szemben a német bűnt, perrendtartás rendelkezésével, az osztrák-magyar monarchia területén ez idő szerint hatályban levő jogforrások azt a felfogást emelik érvényre, hogy a polgári hatóság az illető eljárási cselekményeket a szóban forgó helyiségekben is önmaga teljesíti, azonban a parancsnoknak előleges értesitése mellett és a fegyveres erőnek általa kijelölt tagja jelenlétében az eljárási cselekménynek közvetlen foganatosításához tehát a katonai parancsnok megbízottjának csupán jelenléte szükséges. Nevezetesen: az 1873. évi osztrák B. P. 140. §-ának utolsó bekezdése szerint: »a mennyiben házkutatás katonai vagy a katonaság (honvédség) által megszállott épületben volna teljesítendő, azt a parancsnoknak be kelt jelenteni és az általa kijelölt katonai (honvéd) személyt is a foganatosításhoz kell hivni.« Egészen hasonló rendelkezést tartalmaznak az 1875. évi május 17-ről kelt horvát-szlavón büntető eljárási törvény 131. §-ának, valamint az 1891. évi június 30-ról kibocsátott boszniai és herczegovinai bünv. elj. tőrvény 147. §-ának utolsó bekezdései. Az osztrák-magyar monarchia területén ez idő szerint alkalmazásban levő katonai büntető perrendtartás 106. §-ának utolsó bekezdése értelmében »ha polgári hatóságnak kaszárnyában vagy más katonai épületben kellene hatósági cselekményeket teljesíteni, az illető polgári bizottság mellé két katonai egyént kell adni tanú gyanánt.« A székes főváros területére nézve az 1881. évi XXI. t.-cz. 24. és 25. §-ai azt rendelik, hogy »ha a házkutatás katonaság vagy honvédség által használt épületekben eszközlendő, az az ottani parancsnoknak eleve bejelentendő s az ez által kijelölt tiszt jelenlétében hajtandó végre. Midőn a katonaság vagy honvédség által használt épületbe'való behatolás egy menekülő tettes közvetlen üldözése folytán történik, a behatolás az illető házi parancsnoknak eleve bejelentendő s a további eljárás annak vagy egy általa kirendelt tisztnek közbejöttével eszközlendő.« A javaslat 21. §-a nem helyezkedhetett a német bir. törvény álláspontjára, mely a polgári igazságszolgáltatás érdekeit kevésbé biztosítja, hanem a Szent-István koronájának területén, valamint a monarchia másik államában ez idő szerint is törvénybe foglalt szabályokkal egybehangzó rendelkezést vett fel, annyival inkább, mert kívánatos, hogy az osztrák-magyar monarchia területén hatályba levő büntető törvényeknek azok a részei, melyek katonai viszonyokat érintenek, a lehetőséghez képest ne térjenek el egymástól nagyobb mértékben. 2. A vádlottnak méllőshetlen jelenléte a felebbviteli főtárgyaláson (22. §). A B. P. 413. §-a értelmében a kir. Ítélőtábla felebbviteli főtárgyalásra maga elé idézheti, illetőleg vezettetheti a vádlottat, ha annak közvetlen kihallgatását az ügyállás kiderítésére szükségesnek tartja. A B. P. 1895. évi törvényjavaslatának 414. §-a a közvetlenség elvének érvényre emelése érdekében, illetőleg az eldöntendő ügynek rendkívüli súlyosságánál fogva kötelezőnek mondta ki a vádlottnak a felebbviteli főtárgyalásra idézését, illetőleg elővezetését, ha ezen a főtárgyaláson bizonyítás veendő fel, vagy ha tiz évi szabadságVesztésnél súlyosabb büntetést megállapító Ítéletet nem egyedül semmiségi okra alapított felebbezés következtében kell felülvizsgálni. A képviselőház igazságügyi bizottsága a törvényjavaslat tárgyalása alkalmával törölte a 414. §.2. pontját, mert abból a felfogásból indult ki (Jelentése 56. 1.), hogy abban az esetben, ha a büntető törvénykönyv értelmében életfogytig tartó vagy tiz évnél hosszabb tarKÉPVH. IROMÁNY. 1896—1901. V. KÖTET. 30