Képviselőházi irományok, 1896. II. kötet • 34-66., I-XIII. sz.

Irományszámok - 1896-35. Eötvös Károly képviselő és társai felirati javaslata

35. szám. 71 hallgatott volna. Ha e hallgatás szokásba jönne s viszont a delegáczió előtt a külügyi helyzet királyi szóval derittetnék föl; ez esetben egy országgyűlési bizottság legalább a külügyi dolgok tárgyalása tekintetében nagyobb joggal és tekintélylyel ruháztatnék föl, mint maga az országgyűlés, mely a bizottságot alakította s melynek a bizottság a kormány utján jelentést tenni köteles. Ez alkotmányjogi képtelenség lenne. Azonkivül súlyos megsértése még azon államjogi függetlenségnek is, melyet az 1867-iki rendezkedések érintetlenül hagytak. Minthogy pedig hazafias meggyőződésünk tiltja Fölséged alkotmányos érzületében kételkedni: e mulasztásban is a kormány súlyos vétségét ismerjük föl. A külügyi helyzetben egyébként is oly tüneteket észlelünk, melyeket a hallgatás aggodalomkeltőkké tesz. A szomszédos török birodalom súlyos válságokban sínylődik. A nagyhatalmak közt tárgyalások folynak, melyeknek czélja a török birodalom kormányzatába való beavatkozás. A beavatkozásnak, ha egyszer megtörténik, folyama és végeredménye előre meg nem határozható és fenyegetheti országunknak, de Európának békéjét is. Az orosz czár több uralkodót és államfőt meglátogatott s látogatásainak alkalmából a fennálló s esetleg keletkező európai szövetségek vitatás és bírálat alá vétettek. Egyebektől eltekintve már ez emiitett körülmények is indokolttá tették a külügyi helyzetre nézve nemzetünknek királyi szóval való megnyugtatását. Felséged hazafias buzgalmunkra való hivatkozással az Ausztriával kötendő vám- és kereskedelmi szövetség, a közösügyi költségek aránya, a bankegyezmény s a fogyasztási adók kérdésének kellő időben és közmegnyugvással való rendezésére hí fel bennünket s egyúttal biztos reményét fejezi ki az iránt, hogy a monarchia hatalmi állását érintő politikai érdekeket szem előtt tartjuk. Nekünk is legfőbb gondunk s legkomolyabb törekvésünk e kérdéseket akként intézni el, hogy az elintézés közmegnyugvást eredményezzen s hogy se Magyarország, se Ausztria hatalmi állása meg ne csökkenjen, sőt ellenkezőleg szilárdabbá tétessék. De e kettős czél elérésére azt a módot s azokat a javaslatokat, melyekről a kormányok eddigi nyilatkozatai után némi előzetes fogalmat nyerhettünk, alkalmasoknak nem tekinthetjük. Mi ugyanis hazánk közgazdasági erőit a mai államjogi intézmények keretében az eddiginél nagyobb áldozatra képeseknek nem tartjuk. Tudjuk mi, hogy Ausztria kormánya és törvényhozása kitartó erélylyel ragaszkodik velünk szemben oly magas követelésekhez, melyeknek mi még tárgyalásába is alig bocsátkozhatunk. Azt is tudjuk, sőt napról-napra nagy megütközéssel kell észlelnünk, hogy Ausztriában a törvényhozás egy része, és pedig tetemes része, érthetetlen gyűlölködés hangján beszél rólunk s Ausztria közvéleményét ellenséges irányban törekszik fölkelteni a vele szövetségben álló Magyarország ellen. Ha czélt érne, ha a két szövetséges állam közt a viszály magvát állandóan el lehetne hinteni: akkor a két szövetséges állam egymás erőit emésztené föl s mindkét állam hatalmi állását s ezzel együtt Felségednek a világbékére oly szükséges nagy tekintélyét ásná alá. E szomorú helyzet azon fonák és kényszerítő viszonynak kimaradhatlan következése, a mely most Magyarország és Ausztria közt fennáll. Nemzetünk elévülhetlen örök jogán kivül ez is egyik nagy ok arra, hogy e viszonynak akként való átalakítását sürgessük, hogy mind Magyarország, mind Ausztria helyeztessék vissza teljes államjogaiba; mindkét állam függetlenül rendelkezzék hadügye, pénzügye, külképviselete, közvetett adói, vámterülete s külkereskedelmi érdekei fölött; a két államot csak a fejedelem személyének azonossága s a kölcsönös védelmi szövetség kösse össze s egymással a legkedvezményesebb és méltányos vám- és kereskedelmi szerződésre lépve, mindkét állam szabadon fejleszthesse anyagi és erkölcsi jóllétét, saját erőforrásaira s nem a szövetséges másik állam kizsákmányolására számitva. Ily okos és igazságos