Képviselőházi irományok, 1896. II. kötet • 34-66., I-XIII. sz.

Irományszámok - 1896-VII. A képviselőház által elfogadott válasz felirat

234 VII, szám. VIL szánt. A képviselőház által elfogadott válasz felirat. Felséges Császár és Apostoli Király! Legkegyelmesebb Urunk! Hű alattvalói hódolattal ragadjuk meg ez alkalmat, hogy tiszteletteljes köszönetünket fejezzük ki a királyi bizalom azon nyilvánításáért, melylyel fontos feladatok és felelősségteljes kötelességek végzésére Felséged bennünket felszólítani méltóztatott. Mielőtt azonban a jövő számos jelentékeny teendőjére nézve a legmagasabb trónbeszédben foglalt felhivásnak megfelelnénk, mulaszthatatlan kötelességünknek ismerjük, az osztatlan hála és kegyelet azon érzelmeit tolmácsolni, a melyek a honalapitás ezredéves emlékének imént lefolyt megünneplése alkalmából is eltörölhetlenül vésődtek be a nemzet minden tagjának szivébe. Felséged odaadó és benső részvéte a nemzeti megemlékezés és öröm kimagasló tényei alkalmával ez ünnepségeket a szent korona dicsfényével Övezte körül, s az ezredévi honalapitás emlékével kapcsolatos alkotások jelentőségét megbecsülhetlenné tette, midőn azok mindenkorra jelvényeivé lettek azon soha eléggé meg nem hálálható hozzájárulásnak, a melylyel Felséged a nemzeti élet összes tényezőit egybeforrasztotta, s feledhetetlen hagyományul megteremtette az erkölcsi erő azon tudatát, a mely a király és a nemzet érzései és törekvései egybeolvadásának bizonyságából fakad. Bizalommal és reménynyel tölt el egyszersmind e tudat a jövőre nézve is; s legyen bár sokoldalú és nagymérvű a munkásság, a melyet a haza szellemi és anyagi felvirágoztatása megkövetel, a sikerbe vetett hit buzgalmával kivánjuk érvényesíteni törekvéseinket, hogy megvalósítsuk az ország jólétének és fejlődésének azon feltételeit, a melyeket Felséged fejedelmi bölcsesége és atyai jóindulata a nemzeti közszellemmel összhangban kijelölt. Nem csökkenti ez iránti bizalmunkat az a körülmény sem, hogy Felséged legmagasabb trónbeszédében ez alkalommal kivételesen nem tartotta szükségesnek említést tenni a monarchiának a külállamokkal való viszonyáról. Rövid hetek választanak csak el azon időponttól, a mikor Felséged az elmúlt országgyűlés bezárása alkalmával kijelenteni kegyeskedett, hogy »valamennyi hatalmassággal a legjobb barátságos viszonyban állunk, a mi azon reményre jogosít, hogy a béke ezentúl sem fog megzavartatni«. Abban, hogy e legmagasabb kijelentés módosítva nem lett, mi csupán bizonyságát látjuk annak, hogy e viszonyokban azóta nem állott be oly változás, mely e kifejezett reményt megingathatta volna, s hogy az Európa polgárosodására s minden népeinek boldogulására oly szükséges béke áldásai a jelen körülmények közt veszélyeztetve nincsenek. A jövő évi állami költségvetés megállapítása után az első és legfontosabb teendő, a melyre Felséged legmagasabb trónbeszédében felhív, a monarchia két állama között fennálló