Képviselőházi irományok, 1896. II. kötet • 34-66., I-XIII. sz.

Irományszámok - 1896-42. A közlekedésügyi bizottság jelentése, "a sopron-pozsonyi helyi érdekű vasut és sércz-szt.-margiti szárnyvonala engedélyezésének megtörténtéről" szóló kereskedelemügyi ministeri jelentésről

41 — 42. szám. 95 A közlekedésügyi bizottság ezen törvényjavaslattal kapcsolatosan tárgyalta Szent-Mihály községnek erre vonatkozó kérvényét. Miután a vonal iránya annak idején a hatóságok és érdekelt tényezők közbejöttével lett megállapítva, és miután a kérvényben foglalt aggályok és indokok olyanok, melyek egy köz­forgalmú vonal létesítését nem akadályozhatják, a minister úrnak ama kijelentése után, hogy közbiztonság és tűzbiztonság tekintetében minden óvintézkedés meg fog tétetni, a kérTény mellőzését kérjük és tekintettel arra, hogy az állami segély az építési tőke­összegnek 4 1 /2°/ 0_ át teszi csak ki, továbbá, hogy az engedélyezési feltételek általában véve megegyeznek a helyi érdekű* vasutak engedélyezésére vonatkozó törvény rendelkezéseivel, fel­említve, hogy a biztosíték szintén fedezve van, forgalompolitikai, de közgazdasági szempontból is, a törvényjavaslatot általánosságban, úgy mint részleteiben, változatlanul elfoga­dásra ajánljuk. Budapest, 1896. évi deczember 12-én. Lukács Béla s. k., Gróf Bethlen Balázs s. k., a közlekedésügyi bigottság elnöke. a közlekedésügyi bizottság előadója. 42. szám. A közlekedésügyi bizottság jelentése, „a sopron-pozsonyi helyi érdekű vasút és sércz-szt.-margiti szárnyvonala engedélyezésének megtörténtéről" szóló kereskedelemügyi ministeri jelentésről. Miután a kereskedelemügyi minister úr a sopron-pozsonyi h. é. vasút és a sércz-szent­margiti szárnyvonala engedélyezése alkalmával, azon felhatalmazás értelmében járt el, mely az 1896. évi XXVIU. t.-cz. 2. §-ában foglaltatik : kérjük a t. házat a közlekedésügyi bizottság nevében, hogy az engedélyezés megtörtén­téről szóló ministeri jelentést tudomásul vegye s azt ily czélból a főrendiházzal is közölje. Budapest, 1896. évi deczember hó 12-én. Lukács Béla s, k., Gróf Bethlen Balázs s. k., a közlekedésügyi bizottság elnöke. a közlekedésügyi bizottság előadója.

Next

/
Oldalképek
Tartalom