Képviselőházi irományok, 1892. XXXVII. kötet • 1199-1211. , CCLXXXVII-CCC. sz.

Irományszámok - 1892-1211. A közösügyi kiadások hozzájárulási arányának ujból megállapitására 1896-ban kiküldött magyar országos bizottság irományai

1211. szám. 245 nesen emlékeztet arra, hogy azelőtt, »mindazokra nézve, a mik a közös fejedelem uralkodása alatt álló országokkal közösen érdekelték Magyarországot, a magyar országgyűlés és a magyar király közegyetértéssel intézkedtek, és ez intézkedések megállapításánál más ország befolyással nem birt«, mert a magyar király, mint az uralkodása alatt álló többi országok absolut fejedelme, azon országok érdekeiről és teendőiről korlátlan hatalommal rendelkezett és csak midőn ő Felsége alkotmánynyal ruházta föl többi országait is, Magyarország késznek nyilatkozott a törvényben körülirt közös ügyekre nézve érintkezésre lépni ő Felsége többi országai alkotmányos képviseletével, de úgy — és ezt a fentemiitett törvény 28. §-a újból kimondja, — hogy »egyrészről a magyar korona országai együtt, másrészről ő Felsége többi országai és tartományai együtt úgy tekintessenek, mint két külön és teljesen egyenjogú fél, következve a két fél közt a közös ügyek kezelésére nézve mellőzhetetlen feltétel a teljes paritás*. Midőn tehát Magyarország oly ügyekben, a melyekre nézve a kiegyezés előtt ő egymaga döntött, a monarchia másik felével a paritás alapján érintkezésre lép, ez nem kedvezmény, a melyben Magyarország részesül, hanem a monarchia másik államával való megosztása oly jogoknak, a melyeket Magyarország ezelőtt egyedül gyakorolt, a paritás pedig Magyarország számára törvényesen biztosított oly jog, a mely teljesen független azon aránytól, a melyben Magyarország a közösügyi kiadásokhoz hozzájárul, a melyért tehát tőle bármi árt követelni senki sincs jogosítva. A paritás elvéből ennélfogva sem »ez idő szerinU, sem máskor a magyarországi quotának felemelését indokolni nem lehet: nem lehetne még akkor sem, ha állana az, a mit a t. osztrák bizottság mond, hogy t. i. a közös intézmények mindkét félnek egyaránt előnyére válnak. Távolról sem kicsinyeljük azon nagy erkölcsi előnyöket, melyekkel a monarchia másik államával való kapcsolat és a közös védelem Magyarországra nézve is jár, de midőn a közös intézményekből eredő anyagi haszonról van szó, nem hallgatható el azon tény, hogy legnagyobb része azoknak az intézményeknek, a melyek megalkotására vagy fentartására a közösügyi költségek fordíttatnak, nevezetesen a külügyi hivatal s ezzel kapcsolatban a külhatalmas képviseletei, továbbá a hadügyi kormány alatt álló hivatalok és intézetek tálnyomó többsége nem a magyar korona területén, hanem ő Felsége többi királyságai és országaiban vannak elhelyezve és igy az ezen közös intézmények útján forgalomba jövő pénz legnagyobb része amaz országok lakóinak javára esik. De még akkor is, ha e tekintetben a viszonyok ránk nézve kedvezőbbek volnának, mint a milyenek voltaképen, a leghatározottabban kellene hangsúlyoznunk, hogy a paritás semmiféle feltételhez kötve nincs, hanem maga képezi azon elengedhetetlen feltételt, a mely mellett Magyarország hajlandónak nyilatkozott a közös ügyek elintézése körül gyakorolt alkotmányos befolyását ő Felsége többi királyságaival és országaival megosztani. A közösügyi kiadásokhoz való hozzájárulási arány megállapításánál tehát az egyedül helyes mértéket a monarchia két államának vagyonossági állapota és teherviselési képessége szolgáltatja. Ennek időről-időre, habár nem is mathematikai szabatossággal, de legalább a valóságot lehetőleg megközelítő módon való megállapítása képezi a quotadeputácziók feladatát. A birodalmi tanács igen tisztelt bizottsága ez alkalommal is hangoztatja azon elődjei által ismételten felhozott panaszt, miszerint nem örvendetes dolog az, hogy évtizedről-évtizedre az egyezkedés alapjaira nézve a nézeteknek kisebbnagyobb eltérése lép előtérbe és hogy kívánatos volna az e tárgyban eddig nyilvánuló bizonytalanság helyébe a hozzájárulási arány dolgában közös egyetértéssel állandó szilárd kulcsot kitalálni. A magyar országos bizottság nem szándékozik az itt megpendített eszme helyességének és czélszerűségének vitatásába ereszkedni, hanem annyit