Képviselőházi irományok, 1892. XXXI. kötet • 947-1031. , CCV-CCXXXII. sz.

Irományszámok - 1892-1010. Törvényjavaslat, az 1896. év első negyedében viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról

318 1010. szám. \ Melléklet az 1010. számú irományhoz. Indokolás, „az 1896. év első negyedében viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról" szóló törvényjavaslathoz. Az 1896. évi költségvetési előirányzatra vonatkozó előterjesztésemet az országgyűlés őszi ülésszakának megnyílta után, jelesül már folyó évi szeptember hó 30-án benyújtottam az országgyűlés képviselőházának. Tekintettel azonban a törvényhozás mindkét háza által a tárgy fontosságához mérten szükséglendő időre, nincs kizárva az a lehetőség, hogy az erre vonatkozó előterjesztések e év folyamán törvényerőre már nem fognak emelkedni. Ennélfogva a végből, hogy a közadók kivetésére és beszedésére, valamint a jövedékek kezelésére törvényes alap nyujtassék s az állam összes szükségletei a jövő 1896. évi január hó 1-től fedezve legyenek, van szerencsém a jelen törvényjavaslatot tisztelettel bemutatni. A törvényjavaslat 1. §-a felhatalmazza a ministeriumot, hogy a magyar korona orszá­gaiban jogérvényes adókra s állami jövedékekre vonatkozó összes, jelenleg fennálló vagy ezentúl hozandó törvényeket, azok időközben bekövetkezhető módosításainak figyelembevéte­lével, az 1896. év első negyedében érvényben tarthassa s az ezek alapján befolyó adókból s egyéb jövedelmekből az állami kiadásokat fedezhesse. Ezekre az állami kiadásokra nézve a javaslat 2. §-a szerint az 1895. évi állami költség­vetésről szóló 1895. évi IV. t.-cz. határozmányai irányadók. Minthogy azonban oly kiadások is állhatnak elő, a melyek törvényes intézkedésen alapulnak, de számszerűen eddig még nincsenek megállapítva: arra is felhatalmazást kell kérnem, hogy ezen kiadások is fedeztethessenek. Ugyancsak ennek a szakasznak rendelkezései szerint a javaslatban kért felhatalmazás alapján tett kiadások az 1896. évi állami költségvetés keretébe illesztendők, a mely költség­vetésre vonatkozó törvény életbelépte napjával — a 3. §. értelmében — a felhatalmazás hatályát vesztené. Budapesten, 1895. évi november hó 22-én. Lukács László s. k., m. Jár. pénzügyminister.

Next

/
Oldalképek
Tartalom