Képviselőházi irományok, 1892. XXIX. kötet • 871-922. , CXXXIII-CCIV. sz.

Irományszámok - 1892-CLXII. Törvényjavaslat, a budapesti helyi érdekű vasutak részvénytársaság tulajdonát képező vasutvonalak engedélyokmányainak és engedélyokmányi függelékeinek egyesitéséről

GLXII. szám. 383 vonatkozólag az 1868. évi XL. törvényczikk 38. §-ában és az 1873. évi II. törvényezikkben niegállapitvák. 13. §. Az állami tisztviselők, hivatalnokok és szolgák, kik a vasutak igazgatása és üzlete felett őrködő hatóságok megbízásából vagy az állam érdekeinek ezen engedélyokirat alapján való meg­óvása végett, vagy jövedéki czélokból a vasutat használják és azt, hogy az illetékes hatóság által megbízattak, igazolják, — uti málháikkal együtt ingyen szállitandók. 14. §. A vasutrészvénytársaság a jelen engedélyokirat tárgyát képező vasúti vonalakon, vagy azoknak csak egy részén is, az 1888. évi IV-ik törvényczikk értelmében, illetve az e részben érvényben álló külön megállapodások értelmében, a m. kir. postát szállítani köteles. A vasut-igazgatóság és alárendeltjei, vagy az utóbbiak közt váltott szolgálati levelezés a vasúti közegek által postabérmentesen szállítható. 15. §• A jelen engedélyokirat tárgyát képező vonalak mentén vagy az egyes állomásokban már fennálló vagy még ezután létesítendő üzleti távirdák, távbeszélők vagy rillamos jelzők iránt az 1888. évi XXXI. t.-cz. és az annak alapján kibocsátott rendeletek határozmányai mérvadók, melyekhez a vasutrészvénytársaság szorosan alkalmazkodni köteles. A felállítandó távirdák, távbeszélők és villamos jelzők felállításához, berendezéséhez és üzletbentartásához a kereskedelemügyi m. kir. ministertől előzetesen külön engedély eszközlendő ki, mely alkalommal az épités berendezés és üzletbentartás feltételei a kereskedelemügyi m. kir. minister által rendeleti utón fognak megállapittatni, mihez a vasutrészvénytársaság alkalmaz kodni köteles. A kereskedelemügyi m. kir. minister részére fentartva marad a jog, hogy a vaspálya­vonalak mentén netán még szükséges üzleti, távírda vagy távbeszélő vezetéknek a pálya indó­házain, esetleg őrházain alkalmazandó utolsó elszigetelőkig, valamint a forgatható védjelző készülékekig való kiépítését, a részletekre nézve az illető posta és távirdaigazgatóság és a vasutrészvénytársaság közt a kereskedelemügyi m. kir. minister jóváhagyásának fentartása mellett, jegyzőkönyvileg megállapított feltételeknek megfelelően saját közegei által fogana­tosíthassa. Ez esetben, a mennyiben az üzleti távírda vagy távbeszélő-vezetékekkel egyidejűleg állami távírda, vagy távbeszélő-vezeték nem építtetnék, a vasutrészvénytársaság köteles az oszlopok és más építési anyagok összes árát s az összes építési költségeket, — a mennyiben pedig egyidejűleg állami távírda- vagy távbeszélő-vezeték is építtetnék, az üzleti vezeték anyagainak árát és az összes építési költségeknek az üzleti vezetékek létesítésére fordított aránylagos részét a kereskedelemügyi m. kir. ministernek megtéríteni. Mindkét esetben köteles a vasutrészvénytársaság az építkezéshez szükséges összeget az utólagos elszámolásig kamat nélkül előlegezni és az oszlopokat s a többi építési anyagokat a pálya mentén az illető posta- és távirdaigazgatóság által meghatározott módon és időben, a már lerakott vasutvágányon saját költségén szétosztatni. A kereskedelemügyi m. kir. ministernek jogában áll a vaspálya mentén fennálló oszlo­pokra bármikor állami távirda, esetleg távbeszélő-vezetékeket alkalmaztatni, ez esetben azonban az oszlopok, az állam költségén való fentartás kötelezettsége mellett, már ekkor az állam ingyen tulajdonába mennek át. Az üzleti távirda, távbeszélő- és villamos vezetékek és berendezések összes alkatrészeikkel

Next

/
Oldalképek
Tartalom