Képviselőházi irományok, 1892. XXIX. kötet • 871-922. , CXXXIII-CCIV. sz.

Irományszámok - 1892-898. A képviselőház mentelmi bizottságának jelentése, Pázmándy Dénes, Kund Jenő, Okolicsányi László, Förster Ottó és Tomcsányi László képviselő urak mentelmi jogának megsértése tárgyában

152 898. szám. s letartóztatássali fenyegetésükben, képviselői reputatiójukat s mentelmi jogukat látják meg­támadva s kérik a sérelem megtorlása tekintetében a képviselőház intézkedését fölhívni. A mentelmi bizottság, a ház nyilt ülésében terjedelmesen előterjesztett, s itt csakis lényeges részeiben felhozott tényállás alapján mindenekelőtt szükségesnek tartja azon körülmény kiemelését, hogy a f. évi márczius 20-án Nyitrán megtartott képviselőválasztás alkalmával, a választás mikénti lefolyásának ellenőrzése érdekében, a helyszínén eljárt országos képviselő urak, nem hivatásuk gyakorlásában jártak el, s igy a ház mentelmi jogának szempontjából csak az képezhette a vizsgálat tárgyát: vájjon az előterjesztett nyilatkozatok szerint, a választási elnök foganatositott-e oly intézkedést, vagy kényszer-rendszabályokat, mely megtámadta a közbenjárt képviselők személyes szabadságát, s melyeknek foganatosításához a képviselőház előzetes beleegyezése, illetve a képviselők mentelmi jogának felfüggesztése vált volna szükségessé ? A nyitrai választás alkalmával a helyszínén eljárt országos képviselők hármas irányban praecisirozták azon tényeket, melyek által mentelmi jogukat megsértve találják: 1. hogy a választási elnök minden törvényes ok fenforgása nélkül Pázmándy Dénes és Okolicsányi László képviselő urakat megtámadta, sőt letartóztatással fenyegette, s Pázmándy Dénest illetőleg, e törvénytelen szándékát csak azért nem valósította meg, mert az általa e czélra felhívott csendőrök, a letartóztatással való fenyegetés időpontjában rendelkezésére nem állottak ; 2. hogy a nyitrai választásnál a helyszínén eljárt valamennyi képviselő, a választási elnök törvénytelen intézkedései által, a szabad járás-kelésben, szállásuk felkeresésében, táviratok feladásában, szóval személyes szabadságukban akadályozva, a semlegesnek nyilvánított nagy téren mintegy internálva voltak, s a város más részével a katonai kordonokon át vagy éppen nem, vagy csak a választási elnök által esetről-esetre kiállított külön engedélylyel érintkezhettek ; 3. hogy a helyszínén eljárt képviselők közül Tomcsányi László képviselő úr, midőn a választás napján délután Budapestre akart távozni, s a rendfentartás érdekében az elnök által kirendelt közeg előtt, személyazonosságának igazolása mellett kijelentette, hogy törvényhozói működésének teljesítése végett a fővárosba akar utazni, a kirendelt közeg, hivatkozással az elnöki tilalomra, őt a katonai kordonon átbocsájtani vonakodott, és az eltávozásra az engedélyt csak akkor nyerhette meg, midőn ezen szándékát a választási elnöknek külön bejelentette, és az a felmutatott háznagyi igazolványra, az akadálytalan átbocsájtásra szóló engedélyt külön rávezette. Az illető képviselő úr kijelentése szerint ez neki mintegy 15—20 percznyi késedelmet okozott. Mérlegelve már most az előterjesztett sérelmeket : A mi a letartóztatással való fenyegetést illeti: minthogy a fenyegetést, az illető képviselő urak személyes szabadságát sértő tény nem követte — mert a választási elnök által semminemű kényszer-rendszabály nem lett foganatosítva, mely az illető képviselők személyes szabadságának megfosztása vagy megsértése gyanánt jelentkeznék a fenyegetés maga — ha törvénytelen volt is — a mentelmi jog megsértésének nem tekinthető. Ép oly kevéesé tekinthetők a mentelmi jog megsértésének azon intézkedések, melyeket a választási elnök a választási rend fentartása érdekében tett, habár azok a Nyitrán járt kép­viselőket, a választás napján a szabad járás-kelésben korlátozták, azon tér és utczák kivételével, melyek a szabad közlekedésnek fenn voltak tartva. A választási elnök által, saját hatáskörében tett rendfentartási intézkedések, a megelőző rendszabályok természetével birnak, számos esetben a szabad közlekedésnek, valamint a járás • kelésnek beszüntetését vagy korlátozását tartalmazzák a nélkül, hogy ezen előzetesen tett,

Next

/
Oldalképek
Tartalom