Képviselőházi irományok, 1892. XXVIII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870ff. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának folytatása

870. szám. 63 gálatot rendelheti el, az ügyet más illetékes hatósághoz teheti át, vagy megszüntető határozatot is hozhat. A javaslat tehát a valódi biztosítékokat itt sem áldozza fel az eljárás gyorsaságának. Vagy kifogást enged meg a vádirat ellen, vagy a független bíróságnak hivatalból teszi kötelességévé megvizsgálni a vádiratot, de az ügyész tetszésétől éppen nem függ, hogy az ügy főtárgyalásra kerüljön vagy sem. Ily értelemben, mely tulajdonképen a ma élő jognak elveivel teljes összhangban áll, nyugodtan illeszthető a javaslatba a közvetlen idézés rendszere. Nem hiányzik ugyan a közvetlen főtárgyalás rendszere az 1882-iki és 1886-iki tervezetekből sem, csakhogy itt a tettenkapás esetére van szorítva és oly feltételek vannak felállítva, melyek az eljárás gyorsaságát éppen nem biztosítják, sőt eme különleges eljárásnak alkalmazhatóságát csaknem kizárják. E tervezetek szerint ugyanis az öt évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő cselekmények esetében a tettenkapásról vett értesítés után köteles a kir. ügyészség a vizsgálóbírót vagy akadályoztatása esetén a járásbíróság egyik bírói tagját tudósítani és ezzel haladéktalanul arra a helyre menni, a hol a tettenkapottat letartóztatták. Itt közösen, de a vizsgálóbíró vezetése mellett megteszik mindama nyomozó és vizsgálati cselekményeket, melyek arra nézve szükségesek, hogy a közvetlen főtárgyalás félbeszakítás nélkül megtartatható legyen. A nyomozás befejezése után legfeljebb öt nap alatt a törvényszéknél az ügyészség köteles a vádiratot benyújtani, mely a vádaláhelyező határozat hatályával bír. Három nap alatt a vádirat közlendő a vádlottal. Minthogy az említett tervezetek a tettenkapás esetében alkalmazható közvetlen idézést szigorúan eme feltételekhez kötik: ennélfogva, ha a kir. ügyészség a vizsgálóbíróval meg nem jelenhet a helyszínén, és együttes nyomozást nem tarthat, hanem vagy maga a vizsgálóbíró, vagy maga az ügyé&z, illetve rendőri közegek teljesítik a nyomozást: ugy eme fejezet kedvezménye, tudniillik a vádhatározat mellőzése már elesik. így tehát csaknem lehetetlenné van téve ez eljárás gyakorlati keresztülvitele. A tettenkapás — különösen e fogalom tágabb kiterjesztése mellett — nem ritka eset. Megtörténhetik, hogy a törvényszék kerületében tiz, húsz helyről egyszerre történik értesítés tettenkapásról. Teljes lehetetlen tehát annak a kívánalomnak megfelelni, hogy a kir. ügyész minden esetben a helyszínére menjen nyomozni. De legtöbb esetben arra szükség sincs. Elvégezte a nyomozást a rendőri közeg, a tettenkapott bekisérésével egyszerre megjelennek a tanuk, de maga a tettenkapott is beismeri tettét. Ha tehát még itt szükséges a helyszínére menni, sőt ezen fölül a vizsgálóbíró közreműködését is igénybe kell venni, akkor ez már valóban nem az opporlunitásí okok által igényelt expeditiv, hanem valóságos kötelező birói vizsgálattal megterhelt eljárás. Eme »tettenkapás esetében követendő eljárás« csak nevére egyez a franczia 1863. május 20-iki törvénynyel, vagy a belga javaslat I. k. 142—148. czikkeiben foglalt eljárással, de azt a czélt, melyet ezek betölteni kivannak, hogy tudniillik a »délit flagr<int« esetében még a »citation directe«-nél is gyorsabb eljárás létesíttessék, meg sem közelíti. A kérdés ily állásában az említett tervezetekben nem volt feltalálható a közvetlen főtárgyalás rendszerének követendő mintája, sőt mivel még a közvetlen idézés eddigi jogunknak megfelelően még a beismerésre is kitérjesztendőnek mutatkozott, az egész fejezet mellőzendő volt. Kérdés tárgya lehet, hogy nem volna-e czélszertí a franczia törvény és belga javaslat mintájára a tettenkapás esetében követendő eljárást még sommásabbá tenni, mint a minő az a közvetlen idézésnek a javaslatban felállított rendszere mellett leend. Ez két okból nem volna czélszerű. Egyik ok az, hogy az egyéni szabadság érdekében szigorúan kell ragaszkodni ahhoz^ az elvhez, hogy a vádló önkényétől ne függjön a terheltnek törvényszéki főtárgyalásra idézése. Vagy szükséges] a terheltnek a vádirat ellen megadni a kifogás jogát, vagy hivatalból kell a bíróság elő-